Introvertált vagyok egy extrovertált családban.. Van kiút?

Sziasztok!

Megpróbálom röviden összefoglalni:

Gyerekkoromban elég sok trauma ért, szinte biztos, hogy emiatt vagyok introvertáltabb beállítottságú.

3-4 éve ez kicsit komolyabb lett. Én ezt nem bánom, teljesen jól megvagyok. Konkrétan, ha a világ összes embere eltűnne a Földről egyik pillanatról a másikra, akkor sem aggódnék, mert kb. most is úgy élek, hogy semmi interakcióm senkivel.

Persze, a családom ezt annyira nem tolerálja. Nem értik meg, hogy nem velük van bajom, hanem én ilyen vagyok..

Elvagyok egész nap magamnak, nem szólok senkihez (néha igen), ettől függetlenül szeretem őket.

De, Ők is szerepet játszanak ebben, hogy ilyen vagyok.

Mégpedig azért, mert gyerekkorom óta soha senkivel nem tudtam megosztani a problémáim. Nem voltak soha mély beszélgetések senkivel.

Röviden: 100%-ban senkiben nem tudok megbízni emiatt a családban. Mindent magamba rendezek le. Szerencsére mentálisan nagyon erős vagyok, értelmesnek is tartom magam, szóval 1-1 mélypontból hamar kijövök.

Az edzés nagy szerepet játszik az életemben. Az egyik trauma ehhez kapcsolódik, régen kövér voltam, az iskolában mindennapos volt a fizikai és verbális bántalmazás emiatt.

Ma már az edzésbe menekülök, minden elől. A családom ebből csak annyit lát, hogy a fél napomat a konditeremben töltöm, szerintük függő vagyok, nem jó ez nekem, stb. Haza érek sem beszélek senkivel, és ez a probléma.

De képtelen felfogni, hogy nincs kedvem beszélgetni. Nincs kedvem semmihez és senkihez.

Edzek, dolgozok, önfejlesztek, ennyiből állnak a napjaim. Mindig, minden egyes nap jobb akarok lenni.

Aki introvertáltabb beállítottságú, az tudja, miről beszélek.. Soha nem voltam buliba, ha kell, azon vagyok, hogy minden programot lemondjak.

Volt/van valaki hasonló helyzetben? Hogy kezelitek ezt?