Túlreagáltam vagy normális hogy rosszul éreztem magam emiatt?

Ez most nagyon sablonos, de minden érzés valid. Az ilyet mindenki máshogy éli meg. Érthető, hogy rosszul érzed magad, a maximalizmus meg rátesz még egy lapáttal. Plusz még jön az is, hogy valószínűleg emiatt úgy érzed, hogy nem vagy elég jó, vagy hogy teljesen kudarcot vallottál. De nincs olyan, aki mindig nyer. És ilyenkor nem a többiekre kell koncentrálni (mármint a szaktársakra), hanem csakis magadra. Bármilyen szarul hangzik, a siker eléréséhez önzőnek kell lenned. Mindig lesznek akadályok, ez nem is kérdés. Az a fontos, hogy mit csinálsz, ha beleütközöl egybe.

Szerintem nem reagáltad túl.

Egyetemen ha az erős mindenki kivan idegileg.

En csak fősulira jártam 80 an kezdtük es csak 40 nek lett mega végén a diplomája. Vki nem bírta masok meg idegileg nem bírták.

Szóval eleve feketén is látsz. Mert ilyenkor stresszköd is borítja az agyat. Ez az egyik. Hogy alidj pihenj sokat.ezt tartsd be.

Én azokat elengedtem ha vmi sz.r . Mentem uv-ra. Akkor is mentem az esélyek után ha már nem lehetett volna még egy uv-m. A végén a dékán azt mondta megadja a kettest (vért izzadtam a feladatokon), de senkinek ne mondja el hogy én tanítottam🤣

Kegyetlen volt béna voltam? Az.

De én nem azt csináltam mégsem hogy kiszállok és feladom.. mindig van egy másik oldal is amit nézhetsz.

A munka. Mivel levelezőre jartam folyamaz kerestem melot. Es nem vettek fel. Köszönjük de nem Önre esett a választásunk.

En is azt láttam hogy munkám az nem lesz..kb..

Így fősuli mellett elmentem egy ker boltvez tanfolyamra is. Aztán oneletrajz kamukkal hogy mennyi megannyi tapasztalatok van, üzletvezetőként kezdtem egy mini üzletben. Felvirágoztattam nekik, azota is várnak vissza.

Mire végre diplomával jopár év mulva felvettek valahova..

Egyetemen én is nagyon maximalista voltam az elején. Nagyon akartam, mert érdekelt amit tanultam. Azonban az évek során úgy tudatosult bennem lassan, hogy nem egészséges mindenre hajtanom, főleg nem azokra amik nem érdekeltek. Szóval és a vicc az volt még valahol, hogy sokszor jobban teljesítettem mikor elfogadtam, hogy "nem lesz ez 100%". Meglepődtem sokszor olyanon is, amikor úgy kaptam adtam le a vizsgát, hogy "majd jövök a következő terminusra" és meg lett.

Sajnos az utolsó éveimben, már rohadtul nem érdekelt az egész egyetemre járás, főleg azért sem, mert éreztem édes kevés lesz önmagában elhelyezkedni vele jó esélyekkel. Ekkor még szerencsére jött a COVID is ami mondhatom nagyon segített a karrier kezdésben. De ez idő alatt míg online oktatásban részesültünk és egy csomó időm volt, mélyen magamba néztem és átértékeltem az azelőtti szemléletemet és ez mellett megtaláltam azt a tevékenységet, amit máig űzök szakmai szinten.

Ezért az utolsó 2 évet szinte úgy tettem le, hogy már minden mást csináltam volna szívesebben csak az egyetemet nem. A diploma munkám a legjobb osztályzatot kapta, a felkészítő tanárom messze meg volt velem elégedve, a megvédésen viszont kő kemény undorom volt. Míg vártam az eredményre körül belül 5 órát, szinte másra se tudtam gondolni csak arra, hogy legyen már vége ennek, tök mind egy hogyan, és mikor kijelentették, hogy meg van, min hozzátartozóm örült nekem csak valahogy én nem tudtam szívből örülni ennek.

Két dolgot tudtam utólag értékelni az egészből

1. Végig csináltam amit elterveztem.

2. Fantasztikus embereket ismertem meg ez évek alatt.

Az életben semmi sem abszolut 100% (és ezt maximalista ként mondom). Az egyetem pedig az életnek egy része, nem éri meg mindent feltenni rá. Legyen bármilyen fontos a végzetség (mert sok esetben az is), légy tisztában milyen árat vagy hajlandó fizetni az egészért. A nehéz idők arra valók, hogy tanulj belőle mert későb jönnek más fajta nehezebb idők amikből szintén le kell vonnod a konklúziót.

És kérdésedre a válasz: Normális, hogy túlreagáltad. Tanulj belőle, hogy ne kövesd el ugyan ezt a hibát.