Szeretnél majd gyereket? Ha nem, miért nem?
Én nem akarok szülni. Még kiskamaszként eszembe jutott "majd egy nap" anyának lenni, de aztán évről évre ment el tőle a kedvem. Szóval, én azok közé tartozom, akinek soha nem lesz. Sokszor már magamhoz sincs türelmem, az embereket hihetetlenül megutáltam, többre tartok egy macskát vagy kutyát, szívesebben foglalkozok tíz-tizenévig az aktuális állatommal, mint minimum tizennyolc évig és amíg élek között egy gyerekkel. Alkalmatlan lennék anyának, ezt én felvállalom, nem is cseszek ki a gyerekkel, hogy csinálok. Na meg, a helyzetem sem gyerekbarát. Egy kicsi, másfél szobás saját lakásom van, enyém kisszoba, apám a nappaliban alszik a kihúzható kanapén már tizenéve. A fizetésem kb 270 ezer, néha több, néha kevesebb, beosztás és ünnepi napoktól függ. Nem eszek aranyat, apám sem eszik aranyat, mégis a boltban hagyunk rengeteg pénzt egy olyan közepes, mintsem nagy bevásárlásért. Nekem nincsen bérletem, közeli a munkahelyem, tárasági nem vagyok, hogy bármire kelljen, itazgatni sem szoktam, egy tizessel több marad. Még ha bennem is lenne, hogy na, anya szeretnék lenni, nem látok mire. Ha lenne párom, és neki nincsen saját lakása, akkor vagy együtt szopnánk egy átkozott albérletben, vagy a nagy összetartozásban elköteleződünk húsz évre egy szutyok panel vagy ház kifizetésére. Ugye jó, ha az embernek saját szobája van, nem másfél, hogy az egyik ember a nappaliban nyomorogjon, mint apám, szóval két szoba legalább kellene. A panelt utálom, nyáron meg lehet halni, drága is, télen túl hideg (tizennégy éves koromig éltem benne). Én is voltam fiatal, azok az árak már csak drágábbak lesznek, szóval borítékolható, hogy lemondások sora és sok-sok stresszes gondolkodás, hogy hogyan legyen jó, hogyan a legjobb, hogyan kevésbé rossz. Teljesen alkalmatlannak látom a dolgokat egy kiegyensúlyozott és békés életre. Ha netán én is úgy járnék, mint apám, aki nulla segítséggel, egyedül nevelt fel engem, mert anyámnak nem jött össze a gyereknevelés, gyerektartás gyanánt pedig nehezen utalt 10 ezer forintot, évekig annyit se, hát az gyönyörű lenne. Az oktatás pocsék, az egészségügy f**, magánban minden drága, megfizethetetlen. Akinek vágya, hogy családot alapítson, gyereket neveljen, teljes mértékig elfogadom, de amit látok magam körül, rengeteg kolleginát és kollégát, engem még inkább elborzaszt. Volt, aki önzőnek nevezett, hogy nem mondanék le semmiről, de nem értem. Miért kéne lemondások sorozata? Miért alapvető egybekötni a lemondást a gyerekneveléssel? Nem azt mondom, ha kell, akkor a gyerek javára, persze, de úgy veszem észre, hogy gyakran van ez, és már alapvető összemosni ezt a kettőt.
Nagyon kíváncsi vagyok a válaszaitokra, hogy ti a saját életetekben hogyan viszonyultok a gyerek témához!
Nem
Nem vagyok gyereknevelo tipus
Nem tudnek gyerekkel gügyögni-gagyogni mint az anyák, apák altalaban
Azt se akarom hogy idota felnott legyen belole mert nem tudom hogy kell nevelni
Tulnepesedes van + ebbe a f szopo orszagba nem fogok gyereket nevelni
Minek? Hogy egy kocsog rabszolga legyen?? Arra felesleges
Mondjuk úgy, hogy nálunk több okból nem lehet. Biológiai oka nálam és egyéb oka is van. Igazából nem tudom, hogy akarnék-e... Bár fickóként is már gondolkodni kéne rajta, de én még nagyon fiatalos vagyok és olyan életvitelem is van. No nem éjszakai bulizások, de egyéb szórakozások és utazások. Nem mondanék le még egyáltalán, későn is indult be az életem. Úgyhogy jelenleg nem, emellett az ÖF rettentő stresszes és igazából képtelenség is... Úgyhogy én igazából fejben és békésen lemondtam róla a jelent tekintve, tehát nem is jár rajta az eszem. No másik szitu, hogy a jelenlegi Magyarországra egyáltalán nem és sajnos mentálisan nem vagyok átrendezve külföldre sem. Előbb kellett volna külföldre gondolnom, de nem volt senki úgy és egyedül kizárt lett volna. Most keresztfiaim anyja menni akar északra, de én arra több okból semmiképpen. Ez már hosszú sztori lenne.
35/F
Nem szeretnék gyereket, legalábbis a következő 5-10 éven belül biztosan nem.
Hiába van egy rakat korombeli (25 körüliek) ismerősnek már legalább 1, én nem érzem azt, hogy eleget is éltem ahhoz, hogy gyerekvállalásba fogjak, nem is vagyok rá semmilyen tekintetben sem felkészülve. Szerintem ebben a témában kifejezetten éretlen is vagyok, és nem kellően határozott.
Arról nem is beszélve, hiába szerettem volna nem idekötni a politikát, mégsem lehet kihagyni, hogy ebbe az országba, aminek nincs jövőképe, nem akarok gyereket világra hozni. Minek szenvedjen ő is?
Nem. Miért?
- a szülés kockázatos, tönkremegyek benne, de akár bele is halhatok (egyetlen biztonsággal kihordott gyerek sincs az ismerősi körömben, de hárman majdnem belehaltak a dologba)
- nincs elég pénzem két embert egyedül eltartani
- nem bízok a férfiakban - épp elég szar kapcsolatot és házasságot látok a környezetemben, valamint az apámnak is csak addig kellettem, míg az öcsém - A FIÚ - meg nem született
- nem szeretem annyira a gyerekeket, hogy feláldozzak érte akár kétévet is az életemből
De a legfontosabb: mi van, hogyha "mégsem jön be az anyaság"? (mint rengeteg nőnek). A gyerek ott van, őt nem küldhetem vissza
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!