Ebben a helyzetben melyik a jobb döntés? Örökre elengedni a mi lett volna, ha érzéssel vagy egy kis bátorsággal kideríteni?

Hú, hol is kezdjem. Két évvel ezelőtt elkezdtem egy kurzust, ahol osztályszerű csapatokban voltunk külön órarenddel, elvétve közös órákkal. A történet a képzés második felében kezdődik, amikor is egy ilyen közös óra alkalmával felfigyeltem az egyik évfolyamtársra (nevezzük így), akit azelőtt is láttam már, de valahogy addig nem mozgatott meg. Utána valószínűleg tudat alatt mindig észrevettem a termek között a folyosón, a büfében és volt, hogy ő nézett, volt hogy egyszerre néztük egymást miközben egymással szemben haladtunk, de itt ki is fulladt a dolog, a nézésen túl nem történt semmi. A kurzus múlt héten véget ért pont egy közös órával. Én hátul ültem, ő előrébb valamennyivel és amikor egy másik társunk szólalt fel -aki kb egy kettőnk között lévő sorban ült-, akkor figyeltem a beszélőre, majd arra lettem figyelmes, hogy a szóban forgó évfolyamtársam engem néz, nem a beszélőt. Tudom, eddig nagyon gagyi a sztori. Gondoltam bejelölöm, de nem igazán van bátorságom hozzá. Itt volt két év, nem történt semmi, most meg bejelölöm. Tud a létezésemről (vagy legalábbis tudott), lehet én is lehettem volna nyitottabb vagy nem is tudom, de az is lehet, hogy azért nem lépett, mert foglalt. Nem tudom, hogy a fent említett verziók közül melyikkel járnék jobban?

A) Nem jelölöm be, mert már minek. Egy ideig biztos eszembe fog még jutni, aztán idővel majd elfelejtem.

vagy

B) Bátorságot veszek magamon és minden félelmem ellenére bejelölöm és majd lesz valami, mondván alapesetben úgysem látom soha többet. Nem tudom.

C) Túlgondolom, ebből nem egyértelmű, hogy talán akart volna valamit tőlem.

Vagy ha akart volna valamit, akkor rég bejelölt volna már? Lehet csak félreértem és ez az egész igazából semmi.

Egyik barátnőm azt mondta, hogy jelöljem be, a neten azt olvastam, hogy a Facebook nem ilyenekre van. Tkp csak látásból ismer, én vagyok a L, ő a F.