Ha 30 évesen nem értem el semmit, már nem is fogok?
Változtatni sosem késő. Viszont szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy sajnos sokszor nem az akarat az, ami előre visz, hanem hogy az ember milyen lehetőségekkel rendelkezik. Szeretem Magyarországot, de szembenéztem azzal, hogy nem mindegy hová és milyen körülmények közé születsz, mert elég nehezen lehet megélni. Nem mindegy, hogy te szeretnéd ezeket vagy csak simán látsz egy életviteli sémát és szeretnéd követni.
Először el kell gondolkoznod azon, hogy mennyire akarsz barátnőt vagy miért nincs? Nem mindegy, hogy boldog kapcsolatban élsz vagy egy olyanban, ahol a másik kihasznál, s átver. A környezetemben sok olyan kapcsolatot láttam és látok, ahol a közös hitel és/vagy a gyerek miatt vannak együtt, de mindketten kiégtek, mert megutálták egymást, de függnek egymástól lakhatásilag, pénzügyileg. Az autó nem egy nagy durranás, hiszen tömegközelekedéssel bárhová el lehet jutni, ha van szabadidőd, s belekalkulálsz késéseket. Az ingatlanokról ne beszéljünk, mert véleményem szerint ilyen gazdasági helyzetben csökkeni kellene az áraknak, nem felfelé menni. Döbbenet, ami itt uralkodik.
Kezd egy jobb munkahellyel. Ha kell, tanulj hozzá. A többi majd jön, nincs elvárt életkor, hogy ezek mikor legyenek meg.
Vagy külföld.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!