Fiatal vagyok, vakmerőnek kellene lennem és most elkövetni az összes őrült tervemet, ehelyett be vagyok gubózva és el vagyok veszve?

A vakmerőség egy negatív jellemvonás. A vakmerő nem gondolja át a dolgokat és úgy kezd neki. Vagy siker lesz vagy kudarc, nem figyeli, a gondolkozás nem található meg a döntései mögött.

Az én szótáramban nem nagyon létezik túlgondolás. Én annak a híve vagyok, hogy az ember rendesen, alaposan gondolja át a Nagy Döntéseit, mivelhogy azok Nagy Súlyúak és évekig vagy évtizedekig hatással lesznek rá mind anyagi, mind gondolkozásbeli, mind lelki-mentális téren NAP, MINT NAP!! Ezért nem lehet kevesebbet fektetni a nagy döntésekbe, mint a "túlgondolást" (mármint ahogyan a legtöbben tévesen nevezik ezt a fajta / mennyiségű meggondolást, átgondolást).

Segítek. Ez a rész "nem azért tanultam ennyit, hogy" így hangzik: nem azért tanultam ennyit, hogy 0,00 hasznom legyen belőle. Így már látható, hogy ez valós érv és nem ok nélkül beszéled le magadat róla.

"Szívesen lennék stewardess, de ha belegondolok...nem azért tanultam ennyit, hogy...sózzam rá az utasokra" - Tehát nem akarod nem használni, nem kamatoztatni, profitot nem szerezni abból, amit 5 évig tanultál. Tehát a jelenlegi ismereteid alapján többet ér az egyetem elvégzése után az, aminek tanulsz, minthogy stewardess legyél. Nincsen ezzel semmi gond, hiszen 5 év tanulás az Rengeteg idő és befektetés, meg ki tudja, hogy anyagilag mennyi van benne és milyen nehézségeken törtél át [Mármint én nem tudom, azért fogalmazok így.].

Nem tudom, hogy mit értesz "unalmas, begubózott, örök álmodozó" alatt. Azt nem írtad le, hogy mennyire nem szeretnéd azokat a munkákat végezni, amiket az egyetem elvégzése után tudnál. Lehet, hogy anno jónak tűntek, de azóta mélyebben (mármint valóságosabban) látod azokat és ezért már kezdeget elmenni tőlük a kedved (esetleg csalódások, mások hozzáállásai, szaktársak vagy ismerősök, vagy barátok, vagy "barátok", vagy családtagok negatív véleményei vagy kapcsolatok hiánya* miatt is), de ugyanakkor nem szeretnéd, hogy az 5 év mindenestűl (ezalatt erre gondolok: "Rengeteg idő és befektetés...") kidobódjon az ablakon.

*Ne hagyd figyelmen kívül azt a tényt, hogy az ember társas lény!! Társaság nélkül lecsökken a motiváció. (A filmekből, sorozatokból, értelmetlen (0 haszonnal rendelkező) videók tömkelegeinek nézéséből, interneten való néma olvasásból nem lehet társaságot szerezni. A mai fiatalokra jellegzetes facebook (vagy más közösségi oldalakon való) aktivitásból sem lehet értelmes, tartalmas kapcsolatokra és emberi vonzalmakra szert tenni. A háziállatok nyújthatnak némi társaságot, lehet ugyan hozzájuk beszélni, sokszor helyesen válaszolnak a viselkedésükkel, de mégsem ér fel az egészséges – és nem a toxikus! – emberi kapcsolatokkal. Meggyőződésem, hogy az ember ott motivált, ahol kellő mértékű pozitív és ahhoz képest elenyésző mértékű negatív visszajelzés, vélemény, megjegyzés éri őt EMBEREKTŐL. Tehát ezt kell átgondolnod, hogy ilyen emberekre hogyan teszel szert, mivelhogy a kapcsolatok egymást húzzák. A versenyfutásban van "nyúl" vagy ahogy én nevezem "nyulazás". Ez egy tárgy vagy egy személy, aki az edzés ideje alatt mindvégig (míg célba nem ér) az élsportoló előtt halad (a tárgy egy valamilyen sínen futó gépezet - lényeg, hogy látható). Ezzel ő (vagy az) diktálja a sebességet és húzza, mármint sebességben tartja, nem engedi, hogy ellankadjon, folyamatosan adja a motivációt, hogy ugyanabban a tempóban (vagy később gyorsabban) haladjon. (Anno jártam futó edzésekre, egymás mögött futottunk, nem volt lehetőség lassítani. Olykor borzasztó volt, hogy nem lassíthatok, és ezáltal extra erőfeszítést kellett tegyek (szégyenérzet is volt benne, mert alapjáraton ki lehetett volna oldalra lépni és a sor végére leehtett volna menni), de megedződtem.) Ha van két ember, aki ugyanazt a dolgot űzi vagy csinálja, akkor sokkal kevésbé adja fel az egyik, mert a másik erősíti őt. Ha pedig a másik adná fel, akkor az első erősíti őt és meg is feddi, hogy de múltkor mikor én voltam ilyen helyzetben, akkor te ezt és ezt mondtad, így és így gondolkoztál, tehát mi történt veled?

Innen távolról úgy látom, hogy megfelelő mértékű kapcsolatok hiányában szenvedhetsz (jobb szó ez a sima "vagy" helyett, kifejezőbb) és ezért veszítődhet el a motivációd.

Tehát:

- Helyre kell tenni a fogalmakat,

- meg kell látni az okokat,

- az adott munkában való motiváló társasagot szerezni vagy visszaszerezni. 1 = 1 de 1+1 az már 2