Vannak itt ‘quarter-life crisis-sal (kapunyitási pánik) küzdők?

Én nem biztos, hogy feldoblak a sztorimmal, de azért leírom. Korai y generációs vagyok, és valahogy sosem léptem ki igazán a nagybetűs életbe. Idén leszek negyven, három egyetemen négy szakra jártam (bölcsész, info, agrár/kertész - és nappali, esti, levelező képzést mind leteszteltem :D) az elmúlt sok-sok évben, ezekből eddig csak egy diplomám lett (BSc), és a mostani tavaszi félévben lesz meg a második (MSc). PhD-n is gondolkodtam, de már elveszett hozzá a motivációm. Ezek mellett persze dolgozgattam, családot is alapítottam, de eddig nulla értékelhető karrierem van, a melóim nagy része feketén ment huszonéves koromban, nyugdíjam így nem sok lesz majd, ha odajutok. Az elmúlt években futárkodtam, azt szerettem csinálni, könnyen lehetett mellette tanulni, de a KATA változás óta kb. csak életművészkedem, olykor dolgozom, de többet szünetel a vállalkozásom, mint amennyit nem, mert nem éri meg csinálni. Sajnos örököltem is az elmúlt évben, így van miből élnem a semmittevés ellenére is. Alkalmazottként már nem tervezek soha többé dolgozni, vállalkozásba kezdek, ha végre rendeződnek az örökségem körüli intéznivalók, meg a diplomamunkámat is beadom végre. Szóval talán mostanában jön el az a pillanat, amikor tényleg teljesen kilépek a nagybetűs életbe, és normális mennyiségű pénzt tudok majd előteremteni minőségi munkával, amit magamnak csinálok, és nem csak lavírozok ilyen-olyan melók között, amiknek a többségét ki nem állhatom. Neked viszont sokkal több sikert kívánok, légy tudatos és kitartó, ne alkudj meg olyan munkákkal, amikkel nem érzed, hogy előrébb vinnének a céljaid felé! Ja, és félni nem kell tőle, csak beleugrani és csinálni, gyűjteni a tapasztalatokat, és haladni előre.