Kapunyitási pánik?

Hát nem is tudom hol kezdjem.

Huszas éveim közepén járok, épp az egyetemi mesterképzésemmel fogok végezni Budapesten (eredetileg nem itt laktam).

Eddig mindent úgy csináltam, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Jó tanuló voltam mindig, jó lett az érettségim, jó egyetemre kerültem, keresett szakra. Ezt jó eredménnyel végeztem el és még munkatapasztalatot is szereztem a szakmámban (évek óta dolgozok egyetem mellett). Aztán elkezdtem egy mesterképzést is, de ezt már kimondva is csak az időhúzás miatt. Egyszerűen semmi kedvem nincs kilépni a teljes önállóságba.

Ami most vár rám:

- Elvégzem a mesterképzést pár hónapon belül.

- 99%, hogy átvennének a jelenlegi munkahelyemen főállásba is. Olyan 250 körüli nettóért minimum. Ha nem is vennének át, szerintem nem tartana túl sokáig munkát találnom.

- Keresek egy albérletet jó drágán Budapesten (máshol úgysem találnék munkát a szakterületemben).

És utána... ? Egyszerűen nem látok semmilyen célt magam előtt. A szakmám ugyan keresett és jól fizet, de én esküszöm képes voltam kiégni tőle pár év alatt.

Ráadásul hiába keresnék jól, akkor is borús kép van előttem: egy kis ócska szobáért is le kell pengetni havi 100 ezer forintot és a maradék 150 ezremmel gyakorlatilag ott tartok, mintha akárhol máshol lennék szalagmunkás.

Ezek ellenére sem lenne kedvem más városba költözni, mert az egész baráti köröm itt van.

Ti éreztek / éreztetek már így? Hogy léptetek ezen túl? Valószínűleg pár év múlva már röhögni fogok ezen az egészen, de mostanában eléggé megvisel.