Akik tudatosan gyerektelenek mi miatt nem akarnak gyereket?

Mert felek rossz apa lennek, kezeles rezisztens unipolaris depresszios vagyok, nem feltetlen a genjeimben vannak aki azt hiszi hogy oroklodik majd es aki mentalis beteg az ne csinaljon gyereket.

Nem tudom meddig maradok itt, ha meg a gyerek lenne es en meg nem birnam tovabb a neurozisomat akkor meg itt hagynam feleseggel.

IQ az atlag volt meg egy felmeres alapjan, de a pszichologus szerint az EQ-m atlag feletti. Nagyon egyszeruen eszreveszem hogy ki hamis ki tiszta ugymond. A testbeszed, a hangsuly, a szavak, meg az erzes amit kiolt magabol valaki meg akkor is ha megtevesztoen mosolyog. Ez elonyom lenne mert tudnam sokkal nagyobb valoszinuseggel mi van a gyerekemmel es tudok segiteni neki vagy a felesegemnek mert rajta is latom. De az a baj hogy az o prolemajukat magamra vennem, es autoaggresszorkent (aki az agressziojat magan fejti ki) lehet megolnem magam, mert ennyit en nem birok, a magam neurozisa + gyerekem fajdalmai + felesegem agitacioja akar miattam, miattunk, mas miatt.

Soha nem akartam, nincs különösebb indoka, mármint fel tudnék sorolni nyilván ezer dolgot, de nem érzem, hogy kifogásokat kellene keresnem, csak nem vágyom rá és kész.

De nincs bajom a gyerekekkel, szóval ha pl tesómnak lenne, azzal simán ellennék néha, ha vigyázni kell rá vagy ilyesmi, vagy ha véletlenül valami hétvégi apukával jönnék össze, nem éppen ez a célom, de nyilván előfordulhat már a 25-35 közöttieknél, hogy van egy gyerekük, ha nem balhés az ex, akkor lehet működne. De arra egyáltalán nem vágyom, hogy legyen egy saját, aki onnantól kezdve örökre a gyerekem.

Igazából szerintem a legegyszerűbb megfordítani: egyszerűen nincs olyan dolog, amiért akarnék. Se pénzem, se időm, se türelmem, se kedvem, se vágyam nincs egy gyerekhez. - Ezek közül a legfontosabb a kedv/vágy, mert ha az meglenne akkor valahogy biztos meg lehetne oldani a többit is, de igazából én ezt nem egy problémának érzem amit meg kell oldanom.

Már kisgyerekként se szerettem a gyerekek társaságát, és ez nem változott azóta se.

Elsődleges ok nálam az, hogy nem érzek rá igényt. Nincsenek anyai ösztöneim egyszerűen. Nem csak saját gyereket nem szeretnék, senki gyerekének a jelenlétét nem tudom elviselni magam mellett, teljesen mindegy, hogy az újszülött-, 5-10- vagy 15 éves.

Sokáig ezt hoztam fel oknak, hogy miért nem. Amit Metionin is tökéletesen leírt, nem érzem szükségét, hogy legyen.

Az évek múlásával viszont más okok is jöttek.

Például amióta sógornőm kislánya megszületett (most 9 éves már), nem merek egy légtérben lenni a gyerekkel. Értsd: szó szerint ráz a hidegveríték, pedig egy jófej gyerek, életrevaló. De ha tudom, hogy egy helyiségben kellene lennünk, egy időben inkább nem mentem oda. Kitaláltam valami kifogást, miért nem tudok csatlakozni a családi programhoz.

Egyik szakmámból kifolyólag 2 évig kórházban kellett heti 30 órát eltöltenem. Ebből egyik nyári gyakorlat az újszülött és koraszülött osztályon, valamint gyermekambulancián volt.

A szaktársaim a legszebb gyakorlati időnek találták, én viszont elbújva, pánikrohammal kuporogtam a sarokban. Szörnyű volt, nem is tudom, hogyan éltem túl azt a nyarat.

(Hozzáteszem, később eü dolgozóként soakt dicsért szakember lettem. Csak gyerekkel ne kelljen foglalkoznom, mert akkor lever a víz).

Aztán újabb évek teltek el az életemben, az ösztönök még azóta sem dolgoznak bennem, de ilyen világban, ahol a penzed már nem ér semmit, diplomásként is alig tudsz félretenni, a gyerekek egy, még a mi időnkhöz képest is erőszakosabb és anyagias világban nőnek fel.

Úgy érzem nem tudnám megadni neki ami kell, és ami a legfontosabb, nem tudnám megvédeni őt. Van egy olyan érzésem, hogy a gyerekem nem érné meg a 25 éves kort (akár külső hatás miatt, akár magának okozna valamit).

És végül az utolsó szempont: máig elég sok mentális betegség kijött nálam. Mint nemrég kiderült, az egyik anyai ágon eddig mindenkijel előfordult 30 éves kora körül, még nálam is (úgy, hogy nem is tudtam idáig, hogy anyámnak, nagyanyámnak ilyen betegsége volt).

Illetve észrevettem magamon, hogy viselkedésben (ahogyan párommal beszélek néha) nabyin hasonlítok anyámra olykor.

És isten őrizz, hogy akarva-akaratlanul is, de a gyerekemet úgy neveljem, úgy viselkedjek vele, mint ahogyan azt anyukám tette velem.

Szóval nem akarok a gyereknek mentális gondokat átadni. Sem genetikailag, sem szociálisan.

Összegezve: nincs hiányérzetem a gyerekmentesség miatt. Ha mégis beütne nálam a szaporodási vágy erre az utolsó évtizedre ami még opcionális a nemzésre, akkor az alkalmatlanság az, ami visszatántorítana.

Nem szeretnék kics3szni pont a saját utódommal.

Már kb. 10 éves koromban tudtam, hogy nem akarok gyereket. Apám alkesz volt és taszított az egész családi környezet. Másrészt soha nem éreztem anyai ösztönt, hogy vágynék gyerekre, pedig már 40 éves vagyok. Mások gyerekeihez is csak rövid ideig van türelmem. A legtöbbjük pedig elkényeztetett, erőszakos és hisztis. Undorodom az ilyen kis zsarnokoktól. Érdekes módon az állatokat nagyon szeretem. Párkapcsolatom is rendben van.

Másik téma a pénz és a jövő. Szerintem ezt a dolgot nem kell kifejtenem, mindenki tudja mi az ábra.

Önző vagyok feladni a személyi szabadságomat egy gyerekért.

Nincs rá pénzünk, nem élünk elég nagy lakásban, nem szeretem a gyerekeket, félek, hogy a társadalom elrontaná az esetleges jó nevelésemet.

Mentális beteg vagyok, magamért sem tudok felelni, egy gyerekért sem akarok.

Leszbikus vagyok, nem tudunk és nem is akarunk örökbe fogadni.

A párom sem akar gyereket, részben a fent felsoroltak, részben más, személyes okok miatt.

Nagyon nem vagyok kibékülve az iránnyal, ami felé a mostani világ halad, és ebbe nem szeretnék egy gyereket is belerántani.

Abszolút nem is érzem magam alkalmasnak gyereknevelésre; ahhoz nem vagyok elég határozott, és nem is értek kellően a picikhez, egyszerűen nem találom meg velük a közöshangot.

Elsősorban a pénzhiány. Saját házra/lakásra egyelőre esélyem sincs. Így borzasztó felelőtlenség lenne, hogy nem tudom neki megadni amire szüksége van. De nem is nagyon vágyok még gyerekre. Tudom telik az idő,tudom fiatalon kell szülni, mert különben megszólnak stb stb...

28N

#18 ki szól be? Az, aki a saját szülei nyakára szüli a gyereket? Vagy aki a segge alá kap házat, anyagi és nagyszülői segítséget?

Vagy az idős emberek, akik a régi, hozzánk képest jó világban kipottyantottak 5 gyereket?

Ne foglalkozz velük, a te életed nem másé.