Van értelme élni?

Nyugi, én legalább tíz éve érzem úgy, hogy semmi értelme.

Nem leszek öngyilkos, mert majd elintézi a sors, mikor úgy gondolja. (Remélem minél hamarabb az esetemben.)

Van, több is.

Mivel számtalan módon élvezhető az élet, ezek közül sokat tilt a törvény (egyenlőre), sokba meg egyébkén is bele lehet halni.

Téged megfolytanak a paragrafusok, meg a saját korlátoltságod!

Iktasd ki őket amennyire módodban áll és boldogabb leszel!

Kedves kérdező, megértelek és egyet értek veled. Te is az elméd, gondolataid fogja lettél, a saját agyad lett a legnagyobb ellenséged, ahogy nekem is az enyém. Aki gondolkozik, kételkedik, megkérdőjelez és fogékony a rideg valóság befogadására, aki nem tud hazudni magának, aki nem tud vallásba, spiritualitásba, alkoholba, munkába, a materiális világ által kínált javak élvezetébe menekülni (mert mélyen belül megértette, hogy ha az életnek univerzálisan nincs értelme, abból az következik, hogy az egyén létezésének sem lehet értelme, ergo a "személyes értelemben" sem tud hinni), az ide jut és leírhatatlan módon szenved saját magától.

Nincs az emberi tudatnál nagyobb gyötrelem és súlyosabb teher, mert a tudat határait senki sem ismeri pontosan. Ebből következően a tudatosság okozta szenvedés is határtalan. Ma még nem tudom, holnap milyen gondolatok fognak a tudatomba férkőzni és gyötörni.

Az életnek nincs értelme. A sok szenvedés, tanulás, fejlődés - amit annyian mondanak, hogy "azért jöttél ide, hogy tapasztalj, fejlődj" (de minek, mi végre...?) - nem térül meg sehol, soha, semmiben. Ez csak egy illúzió, amit az ember azért kerget, hogy ne kelljen szembenéznie azzal a ténnyel, hogy - az univerzum idővonalán mérve nevetségesen rövid időn - olyan 200 éven - belül - már nemcsak ő maga, hanem az emléke is semmivé foszlott... És különben is... ha halott vagy, nem számít az sem, ki emlékszik rád. Nem leszel, mintha sose lettél volna. Sajnálom, hogy veled is ez van. De ne félj, mert nem tart örökké a szenvedés. Vége lesz. Ez az egy biztos!

*foglya,

bocsi elírtam.