Mi történt velünk, az emberiséggel, hogy alig 200 év alatt a nyolcszorosára emelkedett a számunk?
1830-ban értük el az 1 milliárd főt, most 2023-ban pedig már több mint 8 milliárdan vagyunk! Hogy lehet ez?
Becslések szerint az időszámítás kezdetén, azaz 1-ben, kb 170 millió ember élt a Földön.
1 milliárdan 1830-ban,
2 milliárdan alig száz év múlva, 1927-ben lettünk.
Ezután a 3 milliárd fő eléréséhez már csak 23! évet kellett várni, 1960-ban lettünk annyian.
Majd röpke 14 év telt el, és 1974-ben 4 milliárdan,
13 év múlva 1987-ben 5 Mrd,
erre 12 évre, 1999-ben 6 Mrd, megint 12 év múlva, 2011-ben 7 Mrd lettünk.
A 8. milliárd eléréséhez mindössze 11 év kellett, 2022 novemberében lettünk ennyien.
Mi okozhatta ezt a rohamos szaporodást ilyen rövid idő alatt?
"Mi okozhatta ezt a rohamos szaporodást ilyen rövid idő alatt?"
25-35 közötti emberek gyereket vállalnak és a testünk meg jó esetben 120 rossz esetben 50-60évig bírja!
5-össel egyet értek.
És még ugye a védőoltások a fejlődő, elmaradott országokban, ők potyogtatják, és nincs már olyan gyerekhalandóság, nincsenek járványok. (ronda dolog, de ebbe nem kellett volna beleavatkozni, lásd Nigéria).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!