Félsz a haláltól?

Alapvetően nem félek a haláltól.

Ez a létezéssel jár együtt, ami motivációt ad az élethez.

Volt már halál közeli élményem.

Nem féltem magától a haláltól, elfogadtam, hogy meg fog történni (nem történt meg, megmentették az életem). Inkább igazságtalannak éreztem, mert fiatal vagyok, még rengeteg dolgot nem volt lehetőségem megtapasztalni, sok megvalósítatlan tervem volt, és sok el nem varrott szál. A családom, a barátaim jutottak eszembe, hogy mennyi mindent nem mondtam nekik, remélem, tudják, hogy szerettem őket, és szegényeknek ezzel kell majd tovább élni. De még az is eszembe jutott, már félálomban, hogy csesztem otthon elpakolni, ha elmennek majd begyűjteni a holmim a lakásomra, akkor ott találják a mosatlant, a szétdobált szennyest, meg a vissza nem váltott üvegeket. Dühöt, haragot éreztem, igazságtalannak tartottam, hogy ez történik velem, hogy meg fogok halni, de félelem meglepő módon nem volt bennem.

Félelmet akkor éreztem, mikor felébredtem a kórházban, a filmbeli jelenetekkel ellentétben nekem teljesen tiszta volt az elmém, pontosan tudtam, hol vagyok, ki vagyok, emlékeztem az ütközésre, az utolsó eszméletemnél töltött percekre is, viszont sokáig nem mertem megpróbálni megmozdítani a végtagjaimat, mert attól féltem, hogy esetleg lebénultam, vagy ilyesmi. Nagyon megkönnyebbültem, mikor rájöttem, hogy nem.

És aki azt hinné, hogy egy ilyen élmény megváltoztat valakit: nem. Ugyanúgy élem az életem, ugyanúgy vannak elvarratlan szálak, ugyanúgy vannak megvalósítatlan tervek, ugyanúgy nem mosogattam el ma reggel, mert ugyanúgy bízok abban, hogy megélem a holnapot. Ha mégsem - hát, igazságtalannak tartanám, mert még mindig nem jött el az én időm szerintem. De félni nem félek, mitől kellene? Attól, hogy megszűnök létezni?

Hát ez a kérdés azért nem túl konkrét.

Nem úgy kelek fel minden reggel, hogy "sejj de félek a haláltól". Meg nem azon rágódok napközben, miközben várom a buszt, hogy "jaj ne, majd meghalok". De ha most azt mondaná egy orvos, hogy bizony 2 hónap múlva már alulról szagolom az ibolyát valami betegség miatt, akkor lenne olyan szakasza a maradék életemnek, amikor rettegnék az elmúlástól.

És most bocsi, hogy kb. minden válaszolónak az őszinteségét vonom kétségbe, de aki nem félne a haláltól, annál valami szellemileg nem oké. Egy egészséges elme nem akar meghalni, nem akar megszűnni létezni. Az összes (fejben egészséges) élőlény az utolsó pillanatig kapaszkodik az életébe.