Miért nem kapok senkitől segítséget?

Depressziós vagyok, és híztam. Sokat. Aki fogy egy lelki betegség miatt azt sajnálják, és elhiszik hogy rossz neki, segíteni próbálnak. Nekem a legközelebbi szeretteim is a fogyással csesztetnek, de ami rosszabb, látom rajtuk hogy mennyire csalódtak bennem hogy "ide jutottam" (persze nem a mentális, hanem a fizikai állapotomra kell érteni).

Pedig én azért eszem mert nincs más örömöm az életben. Párom is csalódott bennem, ő is azt mondja hogy teljesen más ember lettem kívül és belül is.

Ráadásul állandóan azt kapom hogy "mindened megvan, nem értem mi bajod van".

Komolyan úgy érzem hogy senkinek semmit nem mondhatok, mert mindenkit csak fárasztok, frusztrálok, és különben is, fogyjále mert az mindent megold.

Most komolyan? Vér kéne folyjon hogy valaki komolyan vegyen, vagy éheztetnem magam és amiatt kórházba kerülni?

Persze a mindennapokban ebből semmi nem látszik, egy középnehéz egyetemi szakon nagyon jól teljesítek, visszajelzések alapján erős, határozott, "nagy forma" szociális embernek tartanak.

De legbelül az van, hogy abbahagyni nincs bátorságom, folytatni pedig nincs erőm...

Rengeteget alszom (10+ óra, nap közbeni alvások) és nagyon nyomasztó, realisztikus rémálmok gyötörnek (pl megszültem a halott anyám), alvás paralízisem is volt nem egyszer.

Semmiben nem találok örömet, de nem egy depressziós, segítségre szoruló szerettüknek tartanak, hanem egy lusta dagadéknak aki elengedte magát és hiába van meg mindene, elégedetlenkedik, mert semmi sem elég.

Nem tudom kitől és hogyan kérhetnék segítséget, nem tudom hogyan érjem el hogy a hozzám közel állók máshogy lássanak...