Mi a legfélelmesebb,legdurvább dolog,ami történt veled?
Egy brutális, frontális ütközés nyomait láttam kicsiként, ami nagyon megmaradt. Nem sokkal a baj után értünk a helyszínre kocsival, rendőrök tereltek éppen. Borzasztó mennyi és mekkora vértócsák voltak.
Legjobb barátnőmmel épp a városközponti tónál ültünk, friss gimisként, még nyár elején. Sosem öltöztem kirívóan; haspólóban, rövidnadrágban sem érzem magam valami komfortosan, ez akkor sem volt másként. Padon beszélgettünk, amikor egy totál részeg fazon előttünk vonszolta magát, majd felém fordulva üvöltözni kezdett velem. Rá sem néztünk, nem is hagytuk abba a beszélgetést, amikor megjelent, ő mégis majdnem rám vetette magát. 2 haverja ott volt mögötte, szerencsémre azokban volt annyi lélekjelenlét, hogy visszafogják. Én meg teljesen lefagytam, annyira megijedtem. Miközben, a ránézésre 40+ -os pasit vonszolták, még neki állt feljebb és mocskos dolgokat kiabált nekem, és még volt pofija engem szidni, hogy magamnak köszönhetem, hogy majdnem rám ugrott. Úgy még sose féltem, mint akkor. Főleg, hogy semmi kirívó nem volt rajtam, színileg sem, és semmi extrát nem csináltam; egy helyben ültem és kész..
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!