Tényleg kilátástalan a helyzetem, vagy csak én érzem annak?
Figyelt kérdés
Beirattak egy szakgimnáziumba, amit nem tudok elvégezni. 10x annyi erőfeszítésbe kerül nekem, hogy teljesítsem a minimumot, mint az osztálytársaimnak szerezni egy négyest. A tanárok már az elején is beszéltek a szüleimmel rengetegszer, hogy látják hogy nem illek oda, és csak szenvedni fogok, tetessenek át, de hajthatatlanok voltak. A tanárok eddig hajlandóak voltak kegyelem kettesekkel átrugdosni. Viszont most értünk el a tényleges szakképzéshez, ahol gyakorlat is van, és érzem hogy konkrétan semmit nem tudok megcsinálni, mindenkit csak hátráltatok. Ha akarná se adhatná meg a tanár a kettest, mert nincs mire. Mivel nemrég lettem 18 (évvesztes vagyok, és volt 1 év nyelvi előkészítőm, azért vagyok ennyi idősen tizenegyedikes), hivatalosan kiiratkozhatnék, de nincs hová mennem onnantól. Nyáron diákmunkáztam gyárban 3 műszakban, és nem bírtam, jó formán csak aludtam itthon, és azt sem tudtam hol vagyok. Más opció viszont érettségi nélkül nincs, szüleim pedig kikötötték, hogy ha ott hagyom az iskolát, akkor vagy dolgozok, vagy megyek az utcára. És ha még valahogy ki is bírnám a gyárat, akkor is 2-3 év lenne szerezni egy érettségit, és utána még isten tudja hány év lenne egy szakma... Amivel vagy felvesznek 23 éves pályakezdőként, vagy nem. Úgy érzem, elb*sztam az életemet és innen már nincs kiút.2022. szept. 25. 08:42
11/16 anonim válasza:
Iratkozz át másik suliba, sima szakképzés nélküli gimibe talán átmehetsz úgy, hogy nem kell elölről kezdened.
Szabad tudnunk milyen szakot tanulsz? Talán tudunk segíteni.
Ha viszont minden áron ott akarod hagyni a sulit és átiratkozni se akarsz, a gyár meg nem jó, akkor menj mekibe.
A szüleid döntöttek úgy, hogy a mostani gimibe mész? Engem kéttannyelvűbe akartak küldeni, de erősködtem a vendéglátós mellett, ezért oda mentem. És azt kell mondjam, eddigi életem legjobb döntése volt :D
12/16 anonim válasza:
Jól írtad… el…basz…tad. Bocsi.
Szerintem nagyon lusta és el is hagyod magad, elkezd az életet.
13/16 anonim válasza:
Biztos hogy lány vagy , szerintem.
14/16 anonim válasza:
#13 Én pl pont fiúnak képzeltem el a kérdezőt, de ez egyáltalán nem számít XDD
15/16 anonim válasza:
Szerintem fiú, egyébként bárkit lehet olyan helyzetbe hozni, hogy "adott szakma nem megy".
Keresse máshol a lehetőségeket. Ne hagyja abba a tanulást ez fontos.
16/16 anonim válasza:
Egyébként ne nevezzétek lustának, szerintem nem erről van szó, idejön segítséget kérni, akkor nem bántani kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!