Tényleg kilátástalan a helyzetem, vagy csak én érzem annak?

Beirattak egy szakgimnáziumba, amit nem tudok elvégezni. 10x annyi erőfeszítésbe kerül nekem, hogy teljesítsem a minimumot, mint az osztálytársaimnak szerezni egy négyest. A tanárok már az elején is beszéltek a szüleimmel rengetegszer, hogy látják hogy nem illek oda, és csak szenvedni fogok, tetessenek át, de hajthatatlanok voltak. A tanárok eddig hajlandóak voltak kegyelem kettesekkel átrugdosni. Viszont most értünk el a tényleges szakképzéshez, ahol gyakorlat is van, és érzem hogy konkrétan semmit nem tudok megcsinálni, mindenkit csak hátráltatok. Ha akarná se adhatná meg a tanár a kettest, mert nincs mire. Mivel nemrég lettem 18 (évvesztes vagyok, és volt 1 év nyelvi előkészítőm, azért vagyok ennyi idősen tizenegyedikes), hivatalosan kiiratkozhatnék, de nincs hová mennem onnantól. Nyáron diákmunkáztam gyárban 3 műszakban, és nem bírtam, jó formán csak aludtam itthon, és azt sem tudtam hol vagyok. Más opció viszont érettségi nélkül nincs, szüleim pedig kikötötték, hogy ha ott hagyom az iskolát, akkor vagy dolgozok, vagy megyek az utcára. És ha még valahogy ki is bírnám a gyárat, akkor is 2-3 év lenne szerezni egy érettségit, és utána még isten tudja hány év lenne egy szakma... Amivel vagy felvesznek 23 éves pályakezdőként, vagy nem. Úgy érzem, elb*sztam az életemet és innen már nincs kiút.