Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Én reagálom túl ha ezt bunkósá...

Én reagálom túl ha ezt bunkóságnak tartom?

Figyelt kérdés

A párom egyetemi oktató, ebből következik, hogy kötetlen munkaideje van tehát változó, hogy mikor van bent az egyetemen, néha több a dolga, néha kevesebb, hétvégén is szokott készülni az óráira vagy ha nem azt csinálja, akkor ír egy tanulmányt, mert publikálni kell bizonyos időnként bizonyos számú szöveget, valami mindig van.

Ma este 20 után hívta fel az egyik kollegája munkaügyben, nem is 5 perces beszélgetés volt. Én azt mondtam, hogy ez bunkóság, nem illik este 20 után telefonálni, legfeljebb akkor ha nagyon sürgős az ügy vagy ha annyira közeli hozzátartozó. A párom szerint azzal semmi baj ha este 20 után hívja valaki az egyetemről, kíváncsiságból megkérdeztem anyukám véleményét is és ő is azt mondja, nem illetlenség.

Szerintem ha másnapig halasztható, akkor nem kellene ilyenkor már telefonálni, márpedig ez olyan dolog volt, ami halasztható. Már nem az első alkalom és nem ez az első ember, aki este hívja. Tipikusan az a fajta a párom, aki mindent megenged, mindent elnéz, még este 20 után is kedvesen cseverészik.


Én azért tartom illetlenségnek, mert az este akkor is a pihenés ideje, honnan tudja a telefonáló, hogy a másik nem éppen zuhanyzik, vacsorázik, szexel, nézi a kedvenc sorozatát vagy pihen ahogy neki jól esik. A másik ok, amiért én ezzel nagyon nem értek egyet az az, hogy nem kötelessége senkinek 0-24 rendelkezésre állni, az ember törődik napközben eleget a munkával, nem kellene még este is azzal tölteni az időt.



2022. szept. 3. 20:57
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:
Akkor ha 20 órakor vagy 20:30-kor még simán belefér, de éjjel 1-kor már nem, akkor mégis hol van szerintetek a határ? Este 21? 22? Komolyan érdekel.
2022. szept. 3. 21:22
 12/17 anonim ***** válasza:
53%

Azt nem bírja elfogadni, hogy az általa nyámnyilának tartott párja nem tud nemet mondani senkinek.


Ez a baja, csak ahelyett hogy elismerné legalább, mondvacsinált okokkal csapkodja őt a háta mögött.


Neki elege van a párjából, idegesíti hogy nem áll ki magáért. Ez a probléma forrása.

2022. szept. 3. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
90%
Ott a határ ahol lehalkítod a telefont.
2022. szept. 3. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
88%

Ha nem akarja felvenni vagy a párod számára nem alkalmas akkor vagy nem veszi fel vagy lenémítja a telefont.

A határ mindenkinek más.

Neked nem fér bele a párodnak viszont igen.

Nem tudod ezt megszabni.

Nekem pl az este 9 ilyen fordulópont.

Elég későn fekszem ezért este 9 kor ha még hívnak az belefér.

10kor már nem .

De a 8 az nekem abszolút vállalható idő.

2022. szept. 3. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 he84 ***** válasza:
100%
Egy kicsit megértelek kérdező, ám nagyrészt túlreagálod. Én megértem, hogy este otthon kettesben szeretnél lenni a pároddal zuhanyozni, szexelni, esetleg sorozatozni is. De azért nem kéne hogy zavarjon az, ha megbeszélnek néha valamit este 8 körül munka ügyben, főleg ha épp aktuális, vagy mádnapra érvényes az adott ügy. Ha meg ennyire zavar, akkor inkább beszéld meg őszintén ezt a pároddal. Persze ne durván és ne leüvöltve a fejét, mert úgy semmiképp nem lesz jobb. Esetleg kössetek kompromisszumot, hogy mondjuk este 9-től már lehetőleg ne telefonáljon, de azért ne akard túl szigorúan megszabni, mert ritkán lehet fontosabb ügy is, nem tudhatod és ő jobban tudja. És nem kell aggódnod, ha ez nem gyakori, akkor főleg van egymásra időtök a legtöbb este.
2022. szept. 3. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
90%
Mindenkinek más a határ. Nekem szokták mondani, hogy 9-ig, 10-ig, stb nyugodtan hívhatom, volt aki azt mondta, hogy hajnali 1-kor is hívhatom, akkor még dolgozik, viszont délelőtt nem érem el. Idegeneket 5 után nem hívok, ismerősöket 8 után (hacsak nincs megbeszélve) A férjedet nem zavarja, talán meg is beszélte velük, hogy mondjuk 10-ig hívhatják.
2022. szept. 4. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
37%
Szerintem is illetlenség.
2022. okt. 5. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!