Én reagálom túl ha ezt bunkóságnak tartom?
A párom egyetemi oktató, ebből következik, hogy kötetlen munkaideje van tehát változó, hogy mikor van bent az egyetemen, néha több a dolga, néha kevesebb, hétvégén is szokott készülni az óráira vagy ha nem azt csinálja, akkor ír egy tanulmányt, mert publikálni kell bizonyos időnként bizonyos számú szöveget, valami mindig van.
Ma este 20 után hívta fel az egyik kollegája munkaügyben, nem is 5 perces beszélgetés volt. Én azt mondtam, hogy ez bunkóság, nem illik este 20 után telefonálni, legfeljebb akkor ha nagyon sürgős az ügy vagy ha annyira közeli hozzátartozó. A párom szerint azzal semmi baj ha este 20 után hívja valaki az egyetemről, kíváncsiságból megkérdeztem anyukám véleményét is és ő is azt mondja, nem illetlenség.
Szerintem ha másnapig halasztható, akkor nem kellene ilyenkor már telefonálni, márpedig ez olyan dolog volt, ami halasztható. Már nem az első alkalom és nem ez az első ember, aki este hívja. Tipikusan az a fajta a párom, aki mindent megenged, mindent elnéz, még este 20 után is kedvesen cseverészik.
Én azért tartom illetlenségnek, mert az este akkor is a pihenés ideje, honnan tudja a telefonáló, hogy a másik nem éppen zuhanyzik, vacsorázik, szexel, nézi a kedvenc sorozatát vagy pihen ahogy neki jól esik. A másik ok, amiért én ezzel nagyon nem értek egyet az az, hogy nem kötelessége senkinek 0-24 rendelkezésre állni, az ember törődik napközben eleget a munkával, nem kellene még este is azzal tölteni az időt.
Nem értem mi a bajod. Este 8 teljesen normális időpont. Sőt, hétvégén este 9 is.
Mi az, honnan tudja a telefonáló, hogy a másik éppen zuhanyzik vagy szexel? Te jó ég, te beteg vagy! Ennyi erővel SOHA nem szabadna keresni, mert zuhanyozni meg szexelni tudtommal nem csak este lehet.
Ez a te véleményed, csak kár hogy nem sok közöd van ahhoz, hogy a párod hogyan akar élni. Ha ő 20 óra után is szívesen beszélget, akkor azt teszi, csak nem képzeled hogy megmondod neki mikor beszélhet? Kicsit nézz magadba azért.
Valószínűleg ezt megbeszélik előre, hogy hívhatják este is nyugodtan, vagy mivel mindig reagált, leszrják. Ha a párodnak gondja lenne ezzel, akkor lenémítaná vagy megmondaná, hogy akkor már nem veszi fel, esetleg 1-2 percben lerendezné. Beszélget, tehát élvezi, jól elvan. Ismét, semmi közöd hozzá.
A telefonáló pedig onnan tudja hogy nem zuhanyzik, szexel, vacsorázik vagy nézi a kedvenc sorozatát, hogy felveszik a telefont és beszélnek vele.
Jól láthatóan neked az a bajod, hogy lenézed a párodat, nagyjából meg is fogalmaztad hogy egy nyámnyila gumiember, aki nem mer kiállni magáért; "Tipikusan az a fajta a párom, aki mindent megenged, mindent elnéz"
Ha ez nem jön be, gondod van vele, akkor nem a telefonon kéne rugózni, hanem átgondolni van-e értelme folytatni vele.
Ez legfeljebb a "nem illik" kategória, de nem bunkóság. Pláne, ha a fogadó fél nem tartja ezt késői időpontnak. Minél közelebbi a viszony, annál elfogadottabb később telefonálni.
Ezen felröhögtem, hogy nem zabad ilyen későn telefonálni, mert lehet, hogy szexel :'DD
Ha fontos dolog, akkor szerintem belefér az esti hívás, de akkor legalább megpróbálom gyorsan, 1 perc alatt megbeszélni azzal, akit hívtam. Ritkán előfordul, hogy este üzenek\telefonálok valakinek, általában váratlan dolog miatt.
Pedig én még azt is betartom általában, hogy 13:00 után hívok valakit (etikett szerint 1 után illik ugyebár).
Nem, éjjel egykor nem kell hívogatni senkit.
De a telefont nem tudod lehalkítani? Tényleg nem értem mi a bajod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!