Szociális szorongással küzdők! Ti hogyan küzdötök meg ezzel?

Most menj szakemberhez, de sürgősen. Nekem is a te korodban kezdődött, nem kértem szaksegítséget, végül eljutottam oda hogy 15 évig a küszöböt sem léptem át.

30 felett kezdtem változtatni mert már nem bírtam tovább az ingerszegénységet és a magányt. Most pedig hiába próbálkozok visszaintegrálódni a társadalomba, nincs semmi tapasztalatom szociális szituk tekintetében, állandóan beégetem magam és kínosan viselkedek. Sokszor nem tudom normálisan lereagálni ha valaki hozzám szól, csak vigyorgok. Egyszerűen lefagyok, nem jut eszembe semmi odaillő válasz, csak később otthon, amikor az adott szituáción rágódok a végtelenségig. Nem éltem át azokat a helyzeteket amiket át kellett volna tizen és huszonévesen a mindennapi interakciók során amik egy embert érnek, és most olyan mintha megrekedtem volna tinikorban lelkileg. Sokszor azt sem tudom, kinek hogy köszönjek hirtelen :/

Ne hagyd hogy rajtad is ennyire eluralkodjon!

Rájöttem, hogy mind hulladék. Az ő megitélésük semmivel sem jobb, fejlettebb, fontosabb, vagy ilyesmi, bárkiénél, és ha az is lenne, se számitana, csak az, a valóságban mi van, az pedig ettől független.

Pár év alatt onnan, hogy egyáltalán semmi esély arra se, hogy családdal találkozzak, eljutottam oda, hogy bárhova, bármikor, egyedül, és "kinos" helyzetben is úgy vagyok vele, hogy "oké".

Pszichológus. Ha szüleid thdják fizetni,az a legjobb.

Ha nem, akkor sulipszichológus. Esetleg kórházi, pszichiátria osztályon lehet találni pszichológust.

Emellett önfejlesztés, önismeret, önérvényesítés témákat olvass, tanulj, ha van, akkor tréningek is nagyon jók.

Szintén hasznos a sportolás. Heti 3x edzésed legyen legalább. Nagyon sokat jelent a szorongással és önbizalommal kapcsolatban a testmozgás. Muszáj találnod valamit.

Én is szociális szorongással küzdök, kitartást!😬

Fordulj szakemberhez mindenképp, illetve mondd el a szüleidnek, hogy hogy érzed magad társaságban.