Könnyebb vagy nehezebb a felnőtt élet ahoz képest, ahogy gyerekként elképzelted?

Egyik oldalról csalódás, mert gyerekként többre vágytam mint a totál hétköznapi ember semmilyen élete.

Aztán nyilván gyerekként arról álmodsz, hogy Ferrarid meg nyaralód lesz és sokat utazol. Vagy gyerekként nagyjából egy

Másik oldalról a reális, kamaszkori időszakomhoz viszonyítva sokkal jobb, szabadabb.

Rossz családi körülmények között, gyűlöletben nőttem fel, ehhez képest elértem egy relatív átlagos autó-lakás-önállóság életet, vannak barátaim, hobbijaim, szóval összességében jobban telik a felnőttkorom.

Sokkal könnyebb.

Gyerekként a környezetem (család, tanárok) azzal riogattak hogy soha nem lesz munkám, ha mégis akkor valami aljamunka és/vagy hamar kirúgnak, hajléktalan leszek, vért fogok izzadni.

Ehhez képest tök hamar találtam olyan munkát amit szeretek és elégedett vagyok a fizuval is, a munkahely pedig évek óta elégedett a teljesítményemmel. Kellemesebb is dolgozni mint amilyen a tanulás volt.

Szomorúbb.

Gyerekként minden járt. Automatikusan ott vártak minden hétköznap reggel suliban a haverok/barátok, hazamemtél a tiszta lakásba, kivetted a hűtőből a vacsit, ott voltak melletted anyudék/apudék, stb.

Manapság már tennem kell mindenért, nem csak az alap önellátásra gondolok, de míg anno a kapcsolataim fennmaradtak a suli miatt, manapság durva erőfeszítésekkel ápolni kell őket.

Benne voltál egy rendszerben, ami megvédett, a te érdekeidet nézte. Jó, tudjuk milyen a magyar oktatás, de azért ez valamennyire igaz. Pl gimiben ha nem tanultál, az utolsó reakció amit kaptál hogy leszærták. Lecsesztek, próbáltak motiválni, beszélgettek veled, stb. Felnőttként egyetemen, szakképzésen senkit nem érdekelsz. Ha kibuksz kibuksz, te dolgod.

Ugyanúgy ha átlag ember vagy átlag képességgel, végzettséggel (szóval nem egy kiemelkedő szakember), akkor egy darab hús vagy a munkaerő piacon, sajnos még a leginkább hiányszakmákban is.

Amúgy érdekes mert gyerekként mindig az volt, hogy "majd megtudod", "majd ha te is dolgozni fogsz" "majd ha te dolgozol meg a pénzért".

Csomó gátlást neveltek ezzel belém.

Aztán felnőttként nekem a felnőttkor majdnem ugyanolyan mint egy gyerekkor, csak sokkal szabadabb. Megvannak a kötelező dolgok, mint a munka. Ellenben munkán kívül 100%-ban magam osztom be az időmet.

Számomra nem jelent erőfeszítést a baráti kapcsolatok ápolása, szervezünk programokat és kész, ha meg épp nem akkor sem dőlök kardomba, megyek egyedül, vagy mással máshova.

Anyagilag is sokkal stabilabb vagyok, nem keresem halálra sem magam, de mindig pluszban zárom a hónapokat, Most már van lakásom is, így teljesen önálló vagyok.

Mondjuk anyámék alapból az "otthon" rabjai voltak.

Állatok etetése reggel, este, takarítás, favágás, pakolás. Hétvége meg másról sem szólt, csak a munkáról. Mert hát így olcsóbb meg kell tanulni megdolgozni az ételért.

Másról sem szólt az élet csak a kertről azon kívül meg volt a TV.

Felnőttként pont leszarom az egészet, kell a fenének állat, kert. Inkább próbálok anyagilag többet keresni, hogy ne a sok munka-kevés pénz opcióval teljen el üresen az életem. Ha kertem lenne az is csak hobbiból.

Mondjuk nekem alapból az otthonom amolyan "hely ahol megpihenek" és igyekszem a hétvégéimet is aktívan jövés-menéssel, utazással, kirándulással, barátokkal tölteni.

Mondjuk nekem alapból fura, hogy sok kollégám él-hal a szabadságért, egész éve arról szól, hogy végre elmegy 1 hétre. Nem mondom, néha nekem is jól esik, de én sokszor érzem úgy, hogy pont elég az a 2 nap ami hétvége, mert azt is aktívan töltöm.

Valamiben rosszabb, de 90%-ban jobb. Mondjuk mázlisták voltunk nagyon sokszor. Kijutottunk külföldre, összeszedtük egy ház árát, haza jöttünk, van két autónk, van jó munkahelyünk, viszonylag jól keresünk.

DE rengetegszer voltunk padlón, sokszor hittem hogy nem fog semmi összejönni, sokszor jöttek össze ilyen a semmiből való 3-400 ezres kiadások. De mindent túléltünk.

Problémák voltak gyerekkorban is, amik felnőtt fejjel semmiségek. De gyerekként nagynak tűntek, megoldhatatlannak, rémisztőnek.

Ma viszont felnőttként bármivel szembenézek.

Én örülök hogy felnőtt vagyok, a gyerekkoromra csak nosztalgikusan gondolok már vissza.