Ha ilyeneket mond a párom, képes lenne megütni is?
A barátom azt mondta, ha nagyon felidegesíteném, ő képes lenne megtenni, mármint hogy megütne. De ezt vigyorral az arcán közölte. Mikor mondtam, hogy ezért elhagynám, akkor máris rögtön mondta, hogy csak viccelt, és hogy ha ez megtörténne nem hagyna addig békén, míg meg nem bocsátanék neki. De legközelebb inkább ne beszéljünk erről.
Telefonon már mondott nekem olyat, hogy jobb ha nem tudom meg milyen mérges, meg hogy ne akarjam kihozni őt a sodrából. Mikor kérdeztem mire gondolt, azt mondta semmire. De egyszer az már előfordult, hogy a csuklómat csak úgy szorította egy percig kb, és hiába kértem nem engedte el egyből, sőt még egy szót sem szólt hozzám ez alatt.
Öhmmm... Normális ember nem poénkodik ilyennel, hogy képes lenne megütni. Ha meg komolyan gondolta, hát...
Egyébként nyíltan elmondta, hogy képes lenne téged zaklatni, fenyeget hogy ne hozd ki a sodrából... A kutyámnak sem mondanék ilyet🤷♂️
Egyértelműen meg fogja tenni.
Te meg vele fogsz maradni, ahogy most a viselkedésedből látszik is.
De legalább tudod előre, mire számíthatsz.
Azért érdekelne, hogy mivel szoktad felmérgesíteni?
Mert az igaz, hogy ilyet nem tehetne, viszont neked sincs jogod az őrületbe hajszolni őt, mert ilyen is létezik.
Érdekes az erőszak anatómiája. A következő komoly veszekedés már nem egy alap szintről fog indulni, hanem a csuklószorongatástól és így egyre erőszakosabb lesz.
Ha nem akarod, hogy az x-edik alkalommal megpofozzon, ha valami nem tetszik neki, akkor lépj le időben.
Te még MINDIG itt vergődsz?
Vagyis, úgy értem, hogy tudjuk, hogy semmibe veszed magad, mert a párkapcs. témakörben már vagy 40 kérdésed van, de már itt is?
"és hogy ha ez megtörténne nem hagyna addig békén, míg meg nem bocsátanék neki"
1. Kimondta, hogy megütne. Tehát megfenyegetett.
2. Lehetségesnek tartja, hogy meg is történik.
3. "és hogy ha ez megtörténne nem hagyna addig békén, míg meg nem bocsátanék neki"
Vagyis: bántalmazó, erőszakos, birtokló személyiség, aki nem viseli el,
ha elhagyják, ha veszítenie kell.
A félelem már benned van.
Menekülj még most, amíg teheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!