Ki mitől érzi magát boldognak az életében?

Nekem az egészségem a legfontosabb. Hogy én teljesen egészséges legyek vagy amennyire csak lehet és a szeretteim is. Az nagyon sokat számít. Ezután a második helyre mondjuk a céljaim elérését tudnám tenni. Hogy a lehető legtöbb célomat elérjem, mindegy milyet. Értem ezt karrierre, nyaralásra, utazásra, hogy eljuthassak olyan helyekre, ahova nagyon vágyok, hogy ha valamiben ki szeretném próbálni magam, akkor tudjam és jól is sikerüljön, hogy értsek sok olyan dologhoz, ami most nem megy nekem, de jól jönne (jogsi, informatika, bármi), gondolom világos.

Most kiemeltem két dolgot és leírtam ezek közül melyik a fontosabb, de megemlítek két másikat is és azt is elmondom, ezeket miért nem abba a listába írtam bele, együtt azzal a kettővel.

Az egyik az az, hogy szeressenek mások és én is másokat, de ezt azért nem soroltam az első kettőbe, mert ez nekem szerencsére magától adódik és nem olyan mint például a karrier, hogy vagy van, vagy nincsen. Azért is írtam külön (ezen kívül) mert ez nagyon fontos, az igaz, de önmagában nem biztos, hogy boldog leszek tőle. Ha szeretve vagyok, de sok a betegség vagy semmi sem sikerül az életben, akkor szerintem úgyis beárnyékolja valami a szép pillanatokat. Nyilván ez igaz fordítva is, hogy hiába vagyok egészséges és van jó karrierem, ha nem szeretnek. Fontos ez, de külön akartam választani az előbbi kettőtől.

És van még valami, amit szintén külön kezelek: a béke. Mióta kirobbant az orosz-ukrán háború, azóta úgy érzem magam mint aki megvilágosodott. Hiába volt egy rakás más háború az egész világon évszázadokon keresztül, én igazából most fogtam fel, hogy mit jelent egy háború. Hogy emberek szenvednek és meghalnak, hogy menekülnek, hogy milyen lehet katonának lenni, nem vagyok az, de most gondoltam bele. Meg, hogy egyáltalán az milyen érzés ha az ember fenyegetve érzi magát és nem érzi magát biztonságban. Én ugyan nem vagyok Ukrajnában, de mégis beárnyékolja a hangulatom minden nap és nekem teljesen más így szemlélni egy háborút, ami itt van a szomszédban, mintha Ázsiában vagy a Közel-Keleten lenne. Néha már féltettem a saját biztonságomat is, tartottam tőle, hogy mi van ha lesz egy világháború vagy egy atom és arra válaszul világháború. Ebbe nem akarok belemenni, hogy ki mit gondol erről, csak azt akartam elmondani, hogy ezek a dolgok hatással vannak a hangulatomra és nekem például az nagyon sokat jelentene ha béke lenne arrafelé. Ha nem lennének világszinten feszültségek, ha nem a sok elkeserítő hírt látnám és nem érezném azt, hogy az én jövőm is veszélyben van. Nem is beszélve a sok szenvedő emberről. Most jöttem rá, hogy tényleg csak akkor értékelek mindent, amikor már nincs. Már nincs az a béke és nyugalom, ami eddig volt. Ha valahogy visszakapnánk ezt az addigi békét, hogy legalább ekkora kiterjedésű háború ne lenne, akkor már az is olyan sokat számítana, hogy akkor azt hiszem mindent máshogy látnék és megkönnyebbülnék. És mondom, nem arról van szó, hogy mondjuk egy afganisztáni, koreai, afrikai háború ne lenne szörnyű, de ami sokkal messzebb van, az akkor is más. Eddig nekem olyan természetes volt, hogy Európában béke van, hogy nem értékeltem kellőképpen. Azért nem vettem be a fenti listába, mert ugyebár a béke egy kollektív dolog, közösségi szinten működik, ellentétben az én egészségemmel vagy karrieremmel.

Nekem kellenek teljesítendő célok, hogy boldognak érezzem magam, valamint fizikális és mentális egészség is. Az utóbbit sajnos sokáig készpénznek vettem, vagy épp nem vettem elég komolyan, de erre tavaly kaptam egy "kis" átvitt értelmi pofont. Azóta már máshogy állok a témához.

Célok nélkül nagyon hamar elfásulok, mondhatni vegetálásba kezdek, és nem vagyok valami produktív, amiből megint csak nem a boldogság lesz a végtermék. A sikerélmények lendítenek nagyot még a lelkivilágomon, olyankor egy nagy löketet kapok és elégedettséggel tölt el, de ugye ehhez tennem is kell. Ugyanezt érzem a kihívásokkal is, amiket reálisan válogatok meg.

Ez viszont kicsit lehet, hogy megosztó lesz, de engem az is boldogsággal tölt el, amikor azt érzem, hogy tartozom valahová. Sokszor érzem magam elveszettnek a mindennapokban, nem mindig találom a helyem, de amikor ez mégis megtörténik, örömmel tölt el.

A legkevésbé sem vagyok az.

De amúgy elegendő alvásra, lassú életre vágyom, sok idő kell hobbikra, érdeklődési körökre, heti 1-2 nap találkozás barátokkal, 2-3 hétvégente egy program, KERTES HÁZ (ez nekem nagyon fontos) és férj.

Ilyen életre vágyom.

Nekem az egészség annyira fontos csak, hogy ne valami brutális krónikus betegségem legyen. Sajnos eleve krónikus betegségeim már évtizedek óta vannak, de együtt lehet velük élni.