Gyermektelen nők, ti is kaptok bántásokat azért mert nincs gyereketek? Ha igen, kiktől , milyen kőzegben (család, baráti kör, munkahely ) ? Mit szoktak mondani és hogyan kezelitek?

Gyermektelen nők, ti is kaptok bántásokat azért mert nincs gyereketek?

Nem.

A kérdést sem értem. Ki és hogy gondolná, hogy bánt ilyesmiért?

"Kőzegben" még soha nem kaptam bántást.

Meg amúgy sem.

Én vezetőként dolgozom 28 évesen, nem protekcióval kerültem ide, hanem egyetemet végeztem és már közbe keresgéltem munkahelyeket, úgy találtam ezt, idő közben lettem vezető.

Van, vagyis már csak volt egy helyettesem, aki viszont protekcióval került be, kb. semmit sem csinált meg, lusta volt, és egyszer, mikor nem engedtem meg neki, hogy úgy csúsztasson le egy oktátás miatt keletkező túlórát,ahogy ő akarja, úgy behisztizett és a fejemnek vágta, hogy én tehetsegtelen vagyoky mert nincy gyerekem, bezzeg ő 1 évvel idősebb és neki van bla bla.

Jelenleg válik a férjétől és megváltunk tőle a munkája miatt.

Egy mások beosztottam 53 éves, neki is ez a mániája, hogy ő már valamit elért, mert van egy olyan idős gyereke, mint en, aki fogászati technikus, szóval sokkal nagyobb a felelőssége, mint nekem és hogy ki vagyok én,mikor nekem gyerekem sincs.

Igazábol mindketten szánalomra méltóak

Nem tudom Kérdező, hogy milyen közegben élsz!

Amiben én, ott nem szokás egymás életébe ilyen szinten belemászni. Semmilyen formában nem téma. Ez vonatkozik családra, baráti körre, munkahelyre.

Nyilván ha valaki akarna akkor lenne, kivéve, ha egészségügyi okokból nem lehet, de utóbbi esetben pláne durva tahóság ezt forszírozni.

Bantast nem kaptam, csak allandoan akarkivel talalkozok, ismeros vagy epp nem is az en ismerosom, hanem mondjuk a szuleime, kb a masodik kerdes az, hogy na akkor most mikor lesz gyerek.

Oke, 24 eves vagyok es hazas, tehat a par es a korulmenyek adottak, illetve idom is van meg, de egyszeruen nem tudom/ tudjuk a ferjemmel, hogy akarunk-e egyaltalan gyereket vagy sem. En azt szoktam mondani, hogy majd meglatjuk, most nem aktualis. Ezt altalaban elfogadjak egyebkent, ha ravagnam rogton, hogy nem es soha nem is lesz, akkor biztos, hogy tobb “zaklatast” kapnek.

A mindennapi életemben nem, nem is nagyon szokott ez senkivel téma lenni.

Itt viszont egy kérdésemnél leírtam, hogy PCOS-em van, amivel alapból nehezebb a teherbeesés. Az egyik kommentelő oldalakon át azon pörgött, hogy lámlám, van igazság az életben, nekem van pénzem és jó életem, de gyerekem SOSEM lehet és hogy őt ez mennyire boldogsággal tölti el. Meg hogy milyen szánalmas érzés lehet, hogy van két diplomám, cégem, de a legalapvetőbb és legfontosabb emberi teljesítményre képtelen vagyok, milyen céltalan a létezésem stb.

Engem ez hidegen hagy, mert tudom, hogyha akarnék gyereket, sikerülne. De nem vágyom rá, ahogy a férjem sem.