Mi a legnagyobb lelki fajdalom amit egy ember érezhet?

Szerintem objektív és abszolút értelemben a háborúk, munkatáborok, deportálások lehetnek talán a legfájdalmasabbak, mert hatalmas sokként éri az embereket (az otthon maradókat is), eközben folyamatosan félnek.

Utána én azt nevezném meg, ha a szülő elveszíti a gyerekét bármely életkorban, de főleg ha fiatal még a gyereke.

Amúgy főleg egyénileg változik.

Én is Aspergeres vagyok, tehát mentálisan nem beteg, de rendellenességem van.

Azért mesélnék, nem akarom összehasonlítani a bajomat senkiével, mert más jellegű és más ember éli át, de őszintén jól esik ventillálni.

Szóval.

Ápoltam rákos Nagymamámat, aki nevelt, tehát érzelmileg az anyukám volt. Az utolsó 2-3 hónapban kegyetlen rosszul volt.

Elhunyt.

Fel sem dolgoztam az egészet, a gyászfolyamat épphogy elindult amikor munkába kellett állnom (pont egyetem után ápoltam őt), mellette tanultam OKJ-n, fogászatra jártam, vezetni tanultam.

2019 végén, amikor negyedik éve dolgoztam elszakadt a cérna.

Azt tapasztaltam, hiába tanulok (először a korábbi szakomat kiegészítő OKJ-ket, aztán IT-ra nyergeltem át), a pénzem fogy a kevés kereset és a pénzes sulik miatt, folyamatosan rosszul döntök, a vezetés sem jött be, főleg a manuális váltóssal, és maradnak a betanított irodai droid munkák, merthogy sehova sem tudok váltani, ami jobb. Közben telnek a huszas éveim, nincs időm sportolni, a hobbijaimra, alig járok el és férfiakkal sem ismerkedem.

Széttéptem egy könyvet, beletéptem egy növénybe, szétvertem egy dohányzóasztal üvegét, egy rattan ülőkét, egy rattan újságtartót, a telefonomat többször földhöz vágtam abban az időszakban. Öngyilkos gondolataim is voltak és konstans halálvágyam. Sajnos utcán kiabálás is fordult elő, amikor én voltam az ügyeletes őrült. Azért ne percekig gondoljátok, hanem fél mondatnyi valami.

2020 elején elhelyezkedtem szakmában, de két cég is átvert és totál kiégtem a tanulástól. A tavaszt végigsírtam, májusban majdnem öngyilkos lettem fagyálló és mérgező növények segítségével. Nem mertem, féltem, hogy nem 100%-os és csak egészségkárosodást okoz majd.

Jelenleg van normálisabb munkahelyem, végre ismerkedem férfiakkal és a sportra is szakítok időt, bár ez utóbbiban pont a COVID segített, mert home office és távoktatás mellett volt rá némi időm.

Az én szintemen a 2016-2020 közötti időszak nagyon fájdalmas volt.

Mindenkinek más, de mindenki számára vannak lelkileg fájdalmas időszakok. Mármint nagyon fájdalmasok.

Ki az a debil aki lepontozott azért, mert a gyerekem halála után nem volt ép az elmém?

Az ilyen lepontozó felfogja éssze, hogy milyen amikor meghal akit akartál, vártál, megszültél és nevelted???????

16:17

Azok a balfasz ösztönlények voltak, akik szerint egy kisgyereknek nem az imádott anyja halálát végignézni majd egész életében nélküle élni a legnagyobb lelki fájdalom.Pontosan, aki akart, várt, imádott, a gyerekkel akart lenni, de mégis el kellett mennie tragikus hirtelenséggel, nagyon korán.Fel sem fogják idióta barmok, hogy ez mit jelent, sosem lesz benne részük.Míg egy házastárs akár pár hónap alatt pótolható.Nevetségesek.

9 és egyben 10

Nagyon bunkó stílusban beszélsz, szén kicsit változtathatnál. Ne cseszd le a másik embert, mert elmondta, hjgy mi fájt neki legjobban. Az, hogy végig kellett nézned az anyukád halálát, nem az előtted szóló hibája. Mindenkinek más fáj a legjobban. Neki a pár elvesztése volt az, neked anyukád elveszítése, nekem az érzelmileg való teljes tönkretétel és a normális család hiánya, van olyan, akinek az egyszeri, vagy akár több alkalommal is megtörtént szexuális erőszak, és van olyan is, akinek az évekig tartó fogság, és szexrabszolgának való használás. Ez személy függő. A 10. Válaszban írt hozzászólásod pedig egy az egyben nem igaz. Tudod rengeteg ember él anya nélkül, valakik saját akaratukból, és valakik más akaratából, esetleg mert meghalt. Ösztönlénynek titulálni valakit, akinek más a véleménye, nem jó hozzáállás.

34

Persze, a világon csak a te lelki fájdalmad létezik...nem vagy képes megérteni a másikét. Tudod mit? Elmondom. Én is elvesztettem az igazi szüleimet nagyon pici koromban, 5 éves korom körül szexuálisan zaklattak, műtöttek ötször, 2szer majdnem meghaltam, önbizalmam nincs, mert éveken át tiportak át rajtam, akit legjobb barátomnak hittem elárult, amíg táborban voltam, hirtelen meghalt az egyetlen hozzám közel álló ember, akivel nem foglalkoztam eleget amíg lehetett, és ezért a mai napig ostorozom magam. DE! én még ezek után sem vagyok olyan, mint te, és nem nézem le a fájdalmadat, holott én több rosszat éltem át. Ezt kéne megtanulni neked is.