Jártam egy pszichológushoz másfél évig, de nem érzem, hogy bármit használt volna. Aki hasonló helyzetben volt, hogyan oldotta meg ezt? Mi volt a megoldás?
Márpedig a megoldás csak az, amit #1 ír. Ha a motivációd, szembenézési képességed rendben van, akkor a terapeuta a nem megfelelő. Én az ötödik terapeutában találtam meg azt a személyt, akivel jól együtt tudok működni és aki emiatt képes segíteni a problémámban.
Tehát nem egy kísérlet után mondtam azt, hogy na, kiábrándultam a pszichológusokból/ pszichológiából, hanem 4 terapeuta székéből álltam fel hosszabb-rövidebb idő után és még mindig nem a módszert hibáztattam a sikertelenségemért. Megérte! Mert aztán az 5. terapeutával hatalmas eredményeket értem el. Bár milliókat hagytam nála, de az utolsó fillérig megérte, betegségből gyógyultam ki, párkapcsolatot rendeztem, fényévekre vagyok korábbi önmagamtól.
Köszi mindenkinek a válaszokat.
Az a kérdés is felmerül bennem, hogy honnan tudom, hogy jó helyen ülök-e? Mivel még csak egy pszichológusnál voltam, nincs összehasonlítási alapom. Nem tudom miről ismerem fel, hogy ez valóban jó, vagy milyennek kéne lennie.
Random válaszolók: Tehát szerintetek etikus lenne kirakni a páciensét mint macskát szarni mondván túlságosan passzív? :D Lehet hogy a Tesco árufeltöltőséghez nem kell valamiféle elihvatottság / érdeklődés de hát a pszichológiához azért érzésem szerint nem árt. Ennek fényében eléggé valószínűtlen, hogy legit hát közgazdasági megfontolásokból szopatnak valakit 1,5 / 3 évig mert ugye nyiiiiiiiilván nem lenne X másik páciens ugyanannyiért ugyanarra az időpontra... :D
Kérdező: Alapvetően a pszichológus is ember, következésképpen nem az a kérdés, hogy amúgy jó-e hanem hogy passzol-e hozzád. Mármint ha mondjuk én pszichológust keresnék biztos azzal kezdenék, hogy ugyan villantson már valamit mert hát mégis csak pragmatizmus meg dolgok... ha már kiperkálok 20k-t mondjuk hetente akkor nem ártana tudni, hogy nem az évfolyama futottak még kategóriájához tartozik. :D Másnak meg lehet az az igénye, hogy eltudja hitetni, hogy eszméletlen nagy személyes érdeklődés van benne irányába és nem úgy általában az emberi psziché érdekli.
Ami amúgy nem azt jelenti, hogy szarik bele az egészbe, szimplán az emberke vannak naaaaaaaaaagyon eltévedve azzal kapcsolatban, hogy mire való a pszichológus, miért is csinálja azt amit és úgy egyáltalán pontosan mit is csinál. :D Azért ha valaki 1,5 / 3 évig jár egy pszichológushoz és ténylegesen semmi eredményt nem tud felmutatni akkor azért az már jelez valamit és hát nem éppen azt, hogy az önismeret túlzottan magas fokán állna vagy, hogy a szociális készségei az eget verdesnék. Tessék már felismerni ha valakivel nem tudsz együttműködni pls. :D Attól hogy egy emberrel nem megy a dolog attól az még nem azt jelenti, hogy az egész egy baromság.
Ez kb olyan mint mikor a széljobbos, mélymagyar idióták elkezdik, hogy a történelem meg van hamisítva [nyilván a történészek által :D ]... aha... azért járunk 12 évig egyetemre, hogy 85 IQ-s Mi Hazánk szavazókat tudjunk átverni... bocs de ehhez az általános iskola is elég lenne. :)
10.: Így a probléma különösebb leírása nélkül azért elég erős tipp lenne az, hogy az egészben a személyed iránti figyelem volt a kulcs mintsem az, hogy a barátod/férjed legit fuh de rá érzett volna arra hogy mit kell tennie.
Yep ezt egy pszichológus valszeg nem tudja szállítani, már csak azért se mert alapvetően nem igazán vonódhat be ennyire érzelmileg. Ez nyilván baromságnak hangzik elvégre hát nem azzal foglalkozik? :D In a way... de, ellenben képzelj el egy embert aki érzelmileg bevonódik minden vele szemben ülő ember különböző mértékű problémájába, szerinted hány hét után kötné fel magát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!