Ki hogyan birkózik meg az öregedés gondolatával? 28 vagyok, lassan (már) nem fiatal és ez rossz érzéssel tölt el.
Tanulásra pazaroltam a fiatal felnőtt éveimet. Hosszú történet, de tényleg tanultam munka mellett, volt, hogy magamtól is (nemcsak sulinak), nyáron is, most is hátravan még 3 félév esti egyetemből.
Ezért is rossz érzés, hogy nem használtam ki sportolni járásra, mozira, valamennyire hanyagoltam a baráti kapcsolataimat, nem ismerkedtem férfiakkal...
Egyelőre még szo-szo tűrhető krónikus betegségeim vannak, de nemsokára öregedik majd a bőröm, az arcom, jönnek a fájdalmak.
Már most látszik, hogy 5-6 évvel ezelőtti fotókon sokkal fiatalabbnak néztem ki, frissnek, üdének.
Igen, nagyon sok 30 körüli, akár alatti néz ki 40 évesnek. Néha teljesen független az életmódtól, de sokszor függ attól és az élethelyzettől, munkától is (például stabil munkahelyen levő, karrierrel rendelkezők kisimultabbak és több lehetőségük, igényük is van foglalkozni magukkal).
Relatív sokat sportolok, de enyhén és mindig mást, görbén ülök, cserébe két percig nem bírok megülni ugyanabban a testhelyzetben. Gondoltam már arra, hogy a lájtos, de átmozgató hatású sport és a mozgolódás miatt nem fáj még semmim.
#15
Nem a külsőmmel kapcsolatos, hanem családi kapcsolatommal. Nem voltam határozottabb, hogy anyukámnak megmondjam, hogy az ő anyja egy erőszakos, önző negatív energiavámpír, aki csak szapulja és tönkre teszi az életét. Anyának nagyon rossz volt a gyerekkora az anyukája miatt. Anyukám 44 évesen daganatos lett, 56 évesen meghalt. A sok rossz, amit anyjától kapott, plusz a munkahelyen, az rákos betegség formájában jelentkezett nála. Ha az anyját kiiktatjuk, akkor nagy valószínűséggel a mai napig is élne.
Én baráti kapcsolatok építésére, ápolására, otthon punnyadásra, hobbizásra, sportra (különösen olyanra, amit nem otthon végzek) mind nem fordítottam elegendő időt a tanulás miatt.
A párkapcsolatról nem is beszélve: 2016 tavasszal szakítottam és érdemben, igazából 2021-ben kezdtem párt keresni (már alakul is valami mondjuk).
"Leginkább azoknak fáj valmilye akik nem mozognak eleget,így egy idő után le tapadnak az izmok amitől kellemetlen érzések fognak el."
Én azt veszem észre, hogy majdnem tök mindegy, hogy ennyi idősen mit csinálsz. Amikor rendszeresen jártam futni (heti 3-4 alkalommal 1 órát), akkor sem voltam semmivel fittebb, mint most, 1 év kihagyás után. Vannak olyan ismerőseim, akik isznak, cigiznek, össze-vissza zabálnak, mégsincs semmi bajuk, más meg mindenre odafigyel és mégsincs közel sem olyan kondiban.
Persze nyilván segít a helyes étkezés és a mozgás, de sokszor a genetika jobban beleszól.
"Off kicsit, de igy 20 evesen megkerdeznem, hogy mit bantatok meg, mire nem forditottatok idot? Mit csinalnatok másképp, ha 20 evesek lennetek?"
Elment az időm tanulásra, hogy jó egyetemre kerüljek be, utána meg azért tanultam, hogy jól teljesítsek, mellette dolgoztam is. Aztán jó fizetésért el tudtam helyezkedni, de ehhez mérten a felelősség is nagy.
Tehát kimaradt az életemből egy csomó bulizás, sokkal kevesebb párkapcsolatom volt mint egy korombelinek, stb. Persze még van ezkre még mindig van időm (azért a 28 éves kor még nem a világvége), de nem ugyan az egy csomó minden, mint mondjuk középiskolásként lett volna.
Másrészről persze akiket én irigylek a "gyerekkorukért" azok most amiatt szívnak, hogy negyed annyit keresnek mint én, és mi a jó francból fognak megélni.
"Én azt veszem észre, hogy majdnem tök mindegy, hogy ennyi idősen mit csinálsz. Amikor rendszeresen jártam futni (heti 3-4 alkalommal 1 órát), akkor sem voltam semmivel fittebb, mint most, 1 év kihagyás után. Vannak olyan ismerőseim, akik isznak, cigiznek, össze-vissza zabálnak, mégsincs semmi bajuk, más meg mindenre odafigyel és mégsincs közel sem olyan kondiban.
Persze nyilván segít a helyes étkezés és a mozgás, de sokszor a genetika jobban beleszól."
Én meg saját magamhoz képest azt veszem észre, hogy ég és föld a 7-8 évvel ez előttihez képest, amikor alig ettem zöldséget, gyümölcsöt és alig mozogtam. Nem romlottak a krónikus betegségeim (amikre egyelőre nem szedem a gyógyszereket), jobb az állóképességem, jól alszom, nem fáj semmim, dús és erős a hajam. Egyedül náthákat kapok el még jóval gyakrabban is, mint régen. Alapvetően saját magunkhoz kell ezt viszonyítani, mert a genetika brutál sokat számít, a környezeti hatások is, az anyaméhben minket ért hatások is. Most azért, mert XY cigizik, nem sportol, nem eszik zöldség-gyümölcsöket és semmi baja, azért én is éljek egészségtelenül?
Azzal az egészséges életmóddal kapcsolatban két végletet látok és az arany középutat ritkán.
Az egyik XY-ra és Z-re mutogat, hogy egészségtelenül él mégis egészséges, egészségesen él és mégis beteg.
Tök demotiváló ez a hozzáállás.
Míg a másik véglet szerint _minden_ krónikus betegségről mi tehetünk, a gyógyszeripar csak rosszat akar stb... Ez meg tök bántó.
Azért vagy fitt most is egy év kihagyás után, mert valószínűleg alapból jó volt az állóképességed és edzettél is rendesen (heti 3-4-szer 1 óra futás nem kevés), ez az edzettség azért nem fog elveszni, bár 30 környékén már tud fogyogatni.
Én gimiben meg egyetem alatt 2 emelet lépcsőzéstől éreztem a combomat és nem bírtam megszólalni. Sokkal nagyobb súlyát érzem annak, hogy tényleg rendszeresen mozogjak.
"Azért vagy fitt most is egy év kihagyás után, mert valószínűleg alapból jó volt az állóképességed és edzettél is rendesen (heti 3-4-szer 1 óra futás nem kevés), ez az edzettség azért nem fog elveszni, bár 30 környékén már tud fogyogatni."
Nem vagyok fitt, és akkor sem voltam, amikor évekig futni jártam. Vagy maximum nagyon minimálisan.
És nyilván tök demotiváló, de ez akkor is így van: ha neked szarok az izületeid, vagy romlik a látásod, migrénjeid vannak, gerincferdülésed van, lúdtalpad van, stb, azon nem fog segíteni az, ha sportolsz meg több gyümölcsöt eszel és ezek az idővel csak romlanak. (Igen, pl. a gerincferdülésre van torna, de sosem fog elmúlni.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!