Jogosan buktattak meg elsősegélyen?
Egy borzaszto bunkó vizsgabiztos volt, nem is köszönt, csak rámförmedt meg a társamra aki még bent volt, hogy húzzunk már tételt, meg előtte 8ból 3 ember ment csak át (haverokat akiket kérdeztem, mindenki röhögve ment át, néha néha hallani, hogy valaki megbukott, azt is csak ilyen mendemonda szinten)
Azt húztam, hogy egy ember biciklibaleset során elvágta a nyakát és spriccel belőle a vér. Mindent jól elmondtam, hogy artériás vérzés, felültetem, hogy a seb a szíve felett legyen, majd mondtam, hogy megpróbálnám leszorítani a sebet (ezután elkezdte rázni a vizsgáztató a fejét) és mondtam, hogy akkor nyomókötés (bevillant, hogy nem tanulunk nyomókötést fejre ki akartam magamat javítani, de már nem engedte), mondta hogy ennyi volt, majd legközelebb. Lehet ti tanultatok ilyet, de mi nem. Megkérdeztem a többieket, ők sem emlékeztek rá. Egy lány volt, aki mondta (máskor volt oktatáson mint én), hogy be kell nyúlni a sebbe és nekiszorítani a csigolyának. Ő neki az oktató csak szóban mondta. Erre sosem gondoltam volna. Végignéztem a jegyzeteimet, az előadást le is fotóztam, de erről sehol semmi. Vettünk artériás vérzést, nyomókötést, de erre sosem emlékeztem volna.
Amikor eljöttem, 8ból 5 ember bukott meg, a többieket már nem vártam meg..
Elszorítod, igen, de 1,5 percenként kis időre elengeded, hogy kapjon oxigént az agy. Nyakra nyomókötést nem tehetsz, mert akkor tényleg minden oxigént megvonsz az agytól.
Egyébként a legegyszerűbb segítséget hívni.
Ez tényleg nagyon ritka, ahol én voltam, ott mindenkit átengedtek.
Egyébként velem a Johanniták voltak hasonlóan bunkók, a gimiben még volt egy akció, miszerint 30 óra közösségi szolgálatot le lehet igazolni az 50 órából, ha résztveszek a Johannita elsősegély kurzusokon, és átmegyek az írásbeli, illetve gyakorlati vizsgákon.
Az írásbeli vizsga is megért egy misét, de a gyakorlatin már kifejezetten szándékosan szivattak. Nagyon szemetek voltak, legalábbis velem.
Végülis némi szívózás után megadták az órákat, de addigra leigazoltam a hiányzó óráimat mással.
F
Erőmű utcában voltam, egy vén faszi és egy iszonyú rosszindulatú arcú adminisztrátor?? nő ült mellette. Nem tudom, hogy itt találkozott-e már vele valaki.
Konkrétan csak a fiúkat buktatta meg, a 16 éves lányok az "ööö-hmmm", meg a gagyi poénjaira való vihorászásra kapták meg a kis kártyát.
Ha fiú-lány ment be konkrétan a lányt nem is kérdezte, csak a fiúval kötekedett. Tőlem már olyan dolgokat kérdezett a tüdőkárosodásról, hogy a Semmelweisen is megirigyelnék egy szóbelin. A kiscsaj mellettem meg már 5 perce nyomogatta a bábú mellkasát, és hozzá sem szólt.
Az ember ki se tudta mondani a mondatát, mert félbeszakította, gúnyolta, kötekedett, belejavított. Én velem mondjuk nem volt szerencséje, mert nem tini vagyok, az agyam is elborult. Úgy voltam vele, ha megbuktat akkor már jól elküldöm a büdös pitsába, vesztenivalóm nincs. Köpni nyelni nem tudott, aztán átengedett. :D Szóval talpraesettnek kell lenni, és nem szabad engedni, hogy az ilyen vén rókák(faxok) kihasználják a fiatalságod, és megpróbáljanak elnyomni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!