Szerintetek meddig van értelme élni?
Nekem van egy sajátos elméletem erre: addig, amíg úgy érzed, hogy van dolgod itt a Földön, vannak céljaid, motivációid.
És ez korfüggetlen. Láttam én már életunt alkesz 30-cast éppúgy, mint bizakodó, optimista, törekvő 70-est.
Egy példa, a saját példám: 49 éves pasi vagyok. Egykoron megvolt a saját cég, jó párkapcsolat, sportkocsi, élménydús életvitel, stb. Aztán ezelőtt 8 évvel kb 2 hónap leforgása alatt vesztettem el mindent, ami fontos nekem. Ekkor voltam 41. Nagyon rossz időszak volt, nagyon soká tartott, míg talpra álltam, sőt a folyamat nem fejeződött be még. És nem az anyagiakra gondolok. Bár etéren is kb az elmúlt két évem az, hogy úgy élek - munka és bevétel szintjén - ahogy mindig is akartam. Fura, de 47 éves voltam, amikor a számomra álommelónak nevezhető munka összejött. És anyagilag is bejött az élet. Erre lehet építeni. Sajnos a szüleim meghaltak, apám tavaly, a közös nagy családi házat nemsoká talán eladom, így ez ad még egy pluszt anyagilag. De két hónapja költöztem egy teljesen új helyre, ahol nagyon jól érzem magam. Mondhatni, hogy 48-49 évesen, azaz közvetlen az 50 előtt sikerült egy nagy RESET-et nyomni és totál új életet kezdeni. Mindezt 41-42 évesen nem is sejtettem, hogy valaha újra rámköszönt az aranykor. És tessék.
Legyenek célok, ambíciók és az élet a többit megoldja.
Hogy visszatérjek a kérdésre: addig szeretnék élni, amíg nem válok agyilag és fizikálisan magatehetetlenné.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!