Akik úgy döntenek, egyedülállóként élik le az életüket, nekik nem hiányzik a párkapcsolat és a gyerek?

Gyerekem már van. Fiatal voltam, mikor született. Utána is volt még kapcsolatom, de a csalódások miatt évekig nem akartam kapcsolatot. Most akarnék, bár a hozzáállásom a dolgokhoz némileg keményedett. És a párkeresés is már sokat amortizlódott azóta. Kb lehetetlen bármilyen normális embert, kapcsolatot találni.

Mostani eszemmel, ebbe a világba nem vállalnék gyereket.

Gyerekre sose vágytam, de férjre viszont vágyok. :)

A gyerek egy hatalmas teher, egy kolonc az ember nyakán, nem jó semmire, és egyáltalán nem cuki, hanem idegesítő.. Egy társ meg jó ha van. Ő az életed értelme, a mindened, a legfőbb bizalmasod. 26N

Nekem az eddigi párkapcsolataim azért értek véget, mert mikor szóba került a gyerek, család, határozott nemet mondtam. (F22)

A párkapcsolat néha hiányzik, de családban, gyerekben egyáltalán nem gondolkoztam soha, de ha véletlen úgy alakulna, nyilván vállalnám és felnevelném, csak akkor alakuljon úgy, hogy biztonságos környezetben, anyagilag is, mert a legtöbb család ezen csúszik meg és ezekből lesz később a válás, hogy apa-anya degeszre dolgozzák magukat, hogy a gyereknek meg legyenek a szükségletei, de egymásra már nincs idejük, vagy a gyerekkel foglalkozni, és ezen az sem segít, hogy már a világ is egyre gyorsabb, az ember meg alig győzi felvenni a tempót, még saját magát utolérni is nagy kihívás.

Szerintem sok esetben amúgy szülői nyomásra jön a gyerek, és ez a baj. Nyilván a szülőket nem lehet hibáztatni ezért, mert ők más világban nőttek fel, de ha reálisan nézzük a jelenlegi helyzetet, tényleg nagyon érdemes átgondolni, hogy akarunk-e családot alapítani és hogy azt hány fővel kívánjuk bővíteni. És ez szerintem az idő múlásával még nagyobb gond lesz, amilyen irányba halad a világ.

Előbb a saját életed alakítsd úgy, mert szerintem sokat akarsz egyszerre a leírtakból ítélve, ha azt írod, hogy még a saját sorsodról sincs biztos képed. Addig is próbálj meg ismerkedni, párt találni, olyat, akivel eltudnád később képzelni a jövődet és szívesen alapítanál vele családot.

Én nem tudatosan döntöttem el, egyszerűen így alakult. 40-ik évemet töltöm idén, nincs családom, és már eldőlt, hogy nem is lesz. Kezdetben kicsit hiányzott, főleg, mikor az osztálytársak, barátok sorra családot alapítottak, és láttam, milyen öröm ez nekik, de most már nem bánom. Rájöttem, hogy nem vagyok szülőnek való, ráadásul kijött rajtam egy öröklődő betegség, ami mellett nem lenne jó, ha gyerekeket kéne nevelnem. Emellett a jelenlegi, megbolondult, járványos világban nem sok jó várna a gyerekeimre.

Abból a szempontból rosszul jártam, hogy idős koromban (ha megérem) önmagamra leszek utalva, de majd csak túlélem valahogy.

Mindig úgy gondoltam, 30 körül lenne "ideális" a gyerekvállalás, nagyon max. 35 évesen. Az egyetem utáni pár évben nagyon el voltam keseredve, hogy nem találok olyan párt, akivel kölcsönösen el tudnánk képzelni az életünk, de ahogy egyre idősebb lettem, egyre kevésbé izgatott és egyre inkább megtaláltam egyedül is "önmagam".

Ki tudja? Egy szerelem bármikor belecsöppenhet az ember életébe, de gyerek már kizárt.

És nem, már egyáltalán nem bánom. És azt is érzem, hogy a párkapcsolat is egyre több lemondással járna.

26 éves vagyok, az ismerőseim sorban szülnek... Viszont nem vágyok gyerekre egyelőre. Nem tudom elképzelni magam anyaként. Tudom telik az idő. Sokan ezzel ijesztgetnek, hogy nemsokára kifutok az időből.

Párom van, de hát a covid miatt az ország másik felében dolgozik heti 5 napot,mert nálunk keleten nem talàlt munkát. Azt sem tudom mi lesz velünk sajnos.

Viszont én is attól tartok inkább, hogy később 40-50-60 évesen rossz lehet egyedül élni.

26N