Gyerekmentesek, mikor döntöttétek el, hogy nem lesz gyereketek?

Nekem egyetlen egy érvem sincs a gyermekvállalás mellett.

Soha nem szerettem a gyerekeket, már gyerekként (óvodás koromban) is utáltam a legtöbb gyereket, nagyon idegesítettek, kb. meg tudtam volna fojtani őket, de volt amelyiket ténylegesen meg is vertem. Soha nem jöttem ki a saját korosztályommal, vagy a fiatalabbakkal, inkább egyedül voltam, vagy idősebbekkel.

Ha rokonhoz, ismerőshöz kellett menni babalátogatóba, mindig igyekeztem mihamarabb eltűnni onnan, a kisbaba sírása, nyekergése azóta is az egyik legirritálóbb hang számomra.

Otthon sem volt minden rendben, 2 tesómmal össze voltunk zárva egy szobába, nem bírtuk elviselni egymást, ma meg már nem is vagyunk beszélő viszonyban. Szüleim sem beszélnek egymással, főleg apám, de néha anyám is rendszeresen vertek, nem hagytak békén, rám akarták róni a terhet, miszerint miattam (vagyis amiért megszülettem) ment tönkre a kapcsolatuk, miattam fognak elválni, stb.

De rokonoknál is mindig hasonlót láttam, volt akit a szülőszobában hagytak ott, de másoknak a házassága is ráment a gyerekre. Mindenhol azt láttam, hogy a gyerek mekkora szívás, mennyire tönkretesz mindent.

11 éves koromban fogalmazódott meg tudatosan bennem először a gondolat, hogy nekem nem lesz gyerekem. Előtte azt hittem "ez az élet rendje", meg mindenkinek gyereket kell szülnie, bár addig a pillanatig nem sokat agyaltam rajta. Akkor, 11 évesen viszont a tévében láttam egy műsort, amiben a szereplő csaj meddő volt, nem lehetett gyereke. Irigyeltem, és akkor a fejembe vettem, hogy én is meddő leszek, hogy ne lehessen gyerekem. Utána az évek során időnként előjött nálam a téma.

Főleg első párkapcsolatom alatt (15 évesen) kellett ezen sokat agyalni, mert az akkor 23 éves párom nagyon erőltette, hogy majd akar gyerekeket, de én meg nem.

16 évesen egyszer suliban iszonyatosan görcsölni kezdett a hasam, anyum vitt be a kórházba, akkor derült ki, hogy lett egy 15 centis petefészek cisztám, amit egy hónapra rá ki is műtöttek, vele együtt megszabadultam a jobb petefészkemtől is. Így indultak a gondok, azóta is cisztáktól szenvedek, PCOS, nincs rendszeres mensim sem. Sok mindent próbáltam, hogy jobb legyen, de csak azért mert nagyon fájnak a ciszták, utálom őket. Legszívesebben az egész gyártósort kitépném a helyéről, nálam úgysincs semmi haszna csak fájdalmat okoz.

Az utóbbi 1-2 évben, miután pszichiátrián voltam 2 hónapig, egyre többet és többet foglalkoztam a gyermekmentesség témájával, és miután egy csokor mentális problémát írtak a zárójelentésembe, ott döntöttem el véglegesen, hogy nem, így, ilyen állapotban aztán végképp soha nem vállalnék gyereket.

Később jöttek egyéb indokok, ahogy beleástam magam a témába és csatlakoztam hozzám hasonló emberek közösségébe, így már rengetek érvem van, amik sziklaszilárdak és töretlenek.

Összefoglalva tehát

- Utálom a gyerekeket, nagyon idegesítenek, nincs hozzájuk türelmem.

- Rossz gyerekkoromból nem akarnám a rossz nevelési mintákat tovább vinni.

- Mentális problémáim miatt borzalmas anya lennék, de az is lehet, hogy kinyírnám magam közben.

- Undorodom a terhes nők látványától, a terhesség minden egyes része borzasztóan taszít engem.

- Ebbe a világba úgy érzem, nem érdemes szülni. Elég csak körbenézni, a rengeteg pusztítás, szennyezés, klímaváltozás, gazdasági problémák, háborúk, egyes területeken éhezés, szomjazás, migráció. Őszintén, én is utálok ilyen világban élni, és ez csak egyre rosszabb lesz. Nem akarnám a saját gyerekemet ilyen világban szenvedni látni.

- Rengetegen vagyunk, én pedig nem szeretnék hozzájárulni a túlnépesedéshez.

- Egyelőre azt sem tudom, én magam hogyan tudnék kitörni a mamahotelből és nemhogy még egy biztonságos környezetet, és anyagi helyzetet biztosítani egy gyereknek.

- De rájöttem, hogy a gyerek nagyon sokba kerül, és ha nem vállalok, hosszú távon több pénzem marad.

- A szabadidőm is fontosabb, meg az énidő, ezekről a gyerek miatt le kéne mondanom.

- A jelenlegi párom is hasonlóan vélekedik a témával kapcsolatban, ez is csak megerősített, hogy nem kell nekünk gyerek.

Nagyjából ennyi. A döntésemet lehetetlen megváltoztatni. Bakancslistán van a sterilizáció is, bár így sem lehet gyerekem, azért jobb biztosra menni.

21/L

Bocs, hogy válaszolok, de én 30 éves koromig voltam így, aztán megfordult. Addig csak a felelősséget, nyűgöt láttam, meg hogy úgysem vagyok rá alkalmas tyúkanyó-alkat. Gyerekek nem voltak a közelemben, úgyhogy inkább olyan ufók voltak számomra.

Aztán már volt párom talán 2-3 éve, megvolt két diploma, esküvő, lakás, beindult a karrier, voltak háziállatok is és valahogy nem volt több igazi kihívás. És az a kérdés döntötte el bennem, hogy melyiket bánnám jobban, ha azon agyalok, hogy mi lett volna, vagy ha gyerekem van. Én meg kíváncsibb voltam arra, ami még nincs, hiszen ami már van, azt ismertem. Ez biztos ésszerű indok :) Hál'Istennek jól sült el, megszerettem ezt a szerepet és hozzá is erősödtem. Ja a férjem ugyanígy volt, nagyon sokáig tépelődtünk együtt. Mindkettő előtt :D

A volt barátnőm is meggyőzött,hogy ne legyen gyerek mert önzőség. Reálisan nézve a jövőt nem tünnek fényesnek a dolgok. Globális melegedés,migráció, társadalmi változások,negatív politikai hangulat, hogyha szuper okos lesz Magyarországon akkor is eltapossák,ha meg átlagos, akkor rabszolga lesz egész életében.

Szóval elég önzőség a gyerekvállalás

Másik oldalon viszont rengeteg örömöt és boldogságot adnak a picik. Temérdek szeretetet tudnak adni és minden szenvedést megér amikor egy 5éves picur megölel és nondja,hogy szeret.

Hugomnak van 2 lánya, nővéremnek 2fiu 1 lány. Szóval nagyon sokat vagyok velük.

Így 30évesen nagyon félek a jövőtöl,de talán tapasztalataim szerint a mérleg nyelve az igen felé billen, értelmet ad az életnek

Nem döntöttem el soha, ez volt adott. Nem döntöttem el azt sem soha, hogy hetero vagyok, hanem így születtem.

Úgy fogalmaztad meg a kérdést, mintha a gyerek iránti vágy "default" lenne, alapbeállítás az emberekben - na én ezt soha nem éreztem így.

már 14 éves koromban éreztem.

mindig is lányosabb fiú voltam, gondolom, ennek is némi köze van ehhez.

mindig is irritáltak a gyerekek, és tudom magamról, hogy pocsék szülő lennék, túlságosan labilis is vagyok hozzá.

most már 30 múltam, de még inkább rosszul vagyok a gyerekvállalás gondolatától is. a szomszédnak most lett 30 évesen gyereke, minden idejüket leköti, van, hogy visít órákig a gyerek stb. nekem ez nem kell.

ezen kívül egyetértek azzal a válaszolóval, aki azt írta, h ebbe a világba nem érdemes szülni. rossz irányba halad a világ (az ország meg aztán menthetetlen), szerintem kicseszés szerencsétlen gyereknek erre a világra születni.