Z generáció! Akartok gyereket szülni? Ha igen mennyit?
Alapvetően igen, de meglátom, mit hoz az élet. Kettő biztos: Magyarországon biztosan nem fogok gyereket vállalni és legalább kettő lenne - gyereknek gyerek a társa.
Nem divatba jött, inkább már ez is elfogadott opció. Ma már nem néznek ki, ha nem szeretnél gyereket, így inkább azok tervezik, akik valóban szeretnének.
20/L
Magyarországon semmikép nem vállalnánk gyereket de egyébként tervezzük.
21/L
Nem szeretnék gyereket vállalni, ennek pedig megvannak a maga okai. Nem gondolom úgy, hogy valaha is változna az álláspontom a témában.
18/L
Igen, legalább kettőt.
Jelenleg Magyarországban gondolkodom, de persze ez még változhat.
19/L
Nem. Soha nem akartam. 11 évesen eldöntöttem, azóta csak erősödött bennem a gondolat.
21/L
Semmiképpen: nincs az az isten aki rávegyen arra, hogy elkövessem azt a hibát amit a szüleim elkövettek velem, hogy megszültek úgy hogy nem volt pénzük (gondolva hogy "majd lesz valahogy"), és utána engem hibáztattak azért hogy nem jutott idejük meg pénzük a karrierükre, meg nem végezték sehol
Én nem szeretnék egy gyermeknek se ilyen sebeket okozni: lehet gonoszan hangzik, de van egy bátyám aki már abban a korban van hogy lassan tervezhetik a barátnőjével a gyereket, és örömmel leszek a nagybácsija, de sajátot soha
Én nagyon szeretnék, egyet vagy kettőt, szívem szerint már most is szülnék, de sajnos a biológiai órám, meg a szívem vágya nincs szinkronban a társadalomban betöltött szerepemmel és az anyagi helyzetemmel, így ez most pokoli, sőt, erről nagyon kevesen beszélnek, pedig nagyon is gyakori jelenség, hogy valaki szeretne, de nem áll úgy kapcsolatilag, és/ vagy anyagilag még, hogy egyáltalán szóbajöjjön.
Én azt tapasztalom, hogy ezt bevallani jobban fáj, mint egy sima meddőséget (mikor akarsz, de nem jön össze), mert még kapod is az okos tanácsokat, hogy tudatosabban kellett volna tervezni az életet, meg rendes férfit, találni, stb. Itt tartunk a 21. Században...ezért inkább sokan azt mondják, nem is akarnak soha, hogy hagyják őket békén, mert itt szokás a nők méhében turkálni. :D. Nade most hogy kidühöngtem magam, az is egy bevett dolog, hogy tényleg sokan nem akarnak (amivel semmi gond!), mert felmérik a súlyát az egésznek, és a mérleg elbillen a felelősség irányába a boldogsággal szemben, így nem vállalják be....de a gyakoribb, hogy vagy anyagilag nem fér bele, mert későn repülünk ki, szembenézünk a lakhatási válsággal, meg nehéz komoly férfit találni, aki 30 alatti még, korban hozzánk illő, és hajlandó az apaságra, meg egyáltalán az elköteleződésre. Mégis mindig mi nők vagyunk elővéve, ha gyerek, házasság a téma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!