Mostanság eltűnt az emberekből a segítő szándék?
Nem azért születtem, hogy idegeneket segítsek.
Mi egocentrikusabb annál, hogy "az embereket ma csak saját maguk érdeklik HELYETTEM?"
Tudom, hogy már régi kérdés, de én 2x hagytam el a telefonomat. Először kicsúszott a zsebemből egy vidéki buszon, és egy úr leadta a volánnál, és hagyott benne egy cetlit, hogyha nem baj örülne, ha felhívnám, hogy meglett. Fel is hívtam, és megköszöntem neki a segítséget. Nagyon boldog voltam. A másiknál pedig Budapesten hagytam el. Amikor észrevettem hívtam a telefont, és többször kinyomták. Úgy gondoltam, hogy akkor ez elveszett, de végül kiderült, hogy pont nem tudta felvenni aki megtalálta, de utána visszaadta.
Egy másik eset amikor segítettek nekem: találtam egy pénztárcát (akkor még boltban dolgoztam), úgy voltam vele, hogy majd biztos visszajönnek érte, nem jöttek. Majd megnéztem a pénztárcát, és volt benne egy csekk, amin egy közeli cím volt, és egy fodrász telefonszáma, felhívtam a fodrászt, elmondtam, hogy mi a helyzet, mondta, hogy kinyomozza, hogy már aktuális vendége az illető, és akkor felhívja, majd visszahívott, hogy sikerült felvenni vele a kapcsolatot, úgyhogy nagyon segítőkész volt. Nekem szinte csak jó tapasztalataim vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!