Volt hasonló veletek is? Hogyan dolgozzátok fel?

Én 18 vagyok,de szintén,bár én nem voltam mindenből jeles,de szar lett az érettségim (+szar matektanárt is kaptunk amivel a matek jegyeink is max 2es volt úgy h az is)ahhoz képest amilyen szóbelivel lehetett volna,és fel se vettek egyetemre,csak önköltségesre,de arra meg így nem mentem ha online van.

Én valahogy már túltettem talán magam,bár céltalan lettem meg már kedvem nincs tanulni jelenleg pont emiatt-mert nálunk a 2es-1es tanuló úszott meg mindent meg manipuláltak minden tanárt és aki tanult az meg mindent normálisan teljesített-de nekem az önbizalmamnak és a határozottságomnak tett rosszat,brutálisan lehúzott lelkileg,stressz minden egyéb volt/még mindig van (! Mert annyira hozzászoktam a stresszhez h konkrétan magamat stresszelem sokszor) amiket meg csak magam tudok szintén felépíteni,szóval a 0 alatt a legjobb kezdeni majd mindent előről. De ettől ami ért téged még jó vagy,és azt kell hajtani,hogy jobb vagy mint ők,és meg jön a szerencse. Ha eleve még rossz a személyiségük is esetleg,akkor meg nagyot is fognak esni majd amikor legkevésbé szeretnék.

Tudom nehéz ez,mert nem így tervezted,de mindennek oka van és te is sikeres leszel! Sokszor meg tényleg szarni kell rá,erre én is rájöttem,hogy nem éltem azért mert tanultam,és most hol vagyok? Itthon. Ezen a felfogáson kell változtatni,hiszen aki alig tanul is eléri és akkor még mellette élvezi az életet.

Eléggé hurráoptimisták a válaszok - pedig az ember érző lény és igenis vannak dolgok, amik fájnak, amiket meg kell gyászolni. Inkább az a kérdés, hogy mit kezdünk a helyzettel illetve meddig tart a "gyászidőszak" (ezt a szót nemcsak szeretteink vagy kisállataink halálakor használják, hanem lényegében minden helyzetre, amikor valamit el kell engednünk, valami nem sikerül stb).

Az is egy természetes reakció, hogy amennyiben látjuk, hogy másnak kevesebb energiabefektetéssel jobban megy, azt igazságtalannak érezzük. Itt is az a kérdés, hogy mit kezdünk az érzéssel (ami adott esetben motiválni is tud), de nem természetes a mai hurráoptimista elvárás, hogy ne is érezzünk egyáltalán. De igen!!!

Egyébként a kérdésre válaszolva: nekem igen hasonló a helyzetem. Bár ilyesmit tilos lenne összehasonlítani, de némileg könnyebb talán az én helyzetem, de hasonló.

Én gimi alatt sz...rrátanultam magam, mindezzel gyenge 4-es átlagra futotta. Brutálisan sokat tanultam és nagyon kevés szociális életem volt mellette. Az osztálytársaim ittak, buliztak, a tankönyveket haza se vitték a padból, ott lázadtak, ahol tudtak és pimaszok voltak.

Viszont: jó agyúak voltak (én nagyon nem), a legtöbben tudták, mit akarnak (én nagyon nem). Utolsó 1-2 évben ráfeküdtek a számukra fontos tárgyakra. Akikről tudok, mind sikeresek, vagy legalábbis olyan életet élnek, amit imádnak és megvalósítják magukat.

Ma 28 éves vagyok, az egész eddigi életem a tanulásról szólt, se pénz, se karrier, se megélt élmények, se hobbizás, se párkapcsolat, a testi egészségem se a legjobb.

Az osztálytársaim mertek önmaguk lenni, kiállni magukért, volt önbizalmuk, tudták, mit akarnak, nem féltek az élettől. Én görnyedt hátú, szabálykövető, zsíros hajú kislány voltam, nem tudtam, mit akarom és senkivel, semmivel nem mertem szembeszállni.

Viszont ebben az utóbbi években rengeteget változtam és ezért is tartom igazságtalannak, hogy ettől függetlenül übersikertelen vagyok mindenben. Nemcsak karrier terén. Merek szembeszállni, kockázatokat vállalni. Makacs vagyok, de egy-egy, érvekkel alátámasztott, normális tanácsot meg szoktam fogadni, igenis változtatok, de magamtól is figyelem a dolgokat és változtatok. A tanulás az nálam már pszichés dolog, de ezt az energiámat is próbálom jól allokálni: pl egy adott suliban igenis letojom, ami nem érdekel, viszont autodidakta tanulok helyette. Mindez kevés. :D :D

Hozzád az a kérdésem, hogy milyen szakon vagy? Javaslom a gyakornoki munkát, mert akkor könnnyebb lesz vele elhelyezkedni.

Illetve merj kiállni magadért, önmagad lenni, a szíved után menni.

Üdv, Sikertelen (ez a nicnevem, néhányan fel fognak ismerni innen)

Kérdező, egyetlen dologban egyetértek, hogy áldozat vagy: az iskolarendszer, és annak a hazugságának az áldozata.

Mert általában ma nem az lesz sikeres, aki mindent úgy csinál, ahogyan kérik, hanem az, aki mer kitűnni, mást csinálni, ötletelni, kockáztatni.

Ilyen a világunk.

A jó hír, hogy a sok hányattatás dacára még mindig van lehetőséged ilyen irányba fejlődni. A tudásod nem vész el, csak használd fel okosabban, a magad javára.

Hidd el, a volt osztálytársaid is sokat tettek azért, hogy oda jussanak, ahol most vannak. Csak mást és máshogy, amit Te valószínűleg nem látsz.

Nincs olyan siker, ami mögött ne állna munka vagy lemondás. A puszta szerencse nagyon ritka, de sikernek azt inkább ne is nevezzük.

#15

"Viszont ebben az utóbbi években rengeteget változtam és ezért is tartom igazságtalannak, hogy ettől függetlenül übersikertelen vagyok mindenben. Nemcsak karrier terén. Merek szembeszállni, kockázatokat vállalni."

Ha kitartasz, Neked is sikerülni fog. Ez nem hurráoptimizmus, hanem tapasztalat: a munkámból kifolyólag rengeteg ilyen embert látok a környezetemben, akik változtattak önmagukon, és így az életük is megváltozott.

Nagyon jó felismerés, hogy az egészséges önbizalom és a proaktív hozzáállás hozza meg a sikert (ha párosul tettekkel persze a megfelelő módon).

Neked is azt kívánom, hogy teljesüljenek az álmaid, csak tarts ki!