Sikerült elűzni magamtól mindenkit aki valaha szeretett és fontos voltam neki. Ma már úgy érzem megöl a magány! Mit tehetnék ez ellen?

20 éves vagyok. Gimiben rengeteg barátom volt egészen 11. osztályig. Akkor valami történt, hogy mi azt nem tudom! Folyamatosan távolodtam el azoktól akikkel napi szinten órákat beszéltem. Nem lettem új barátaim. Legjobb barátom sose volt. Mindig több baráti körbe tartoztam, de sose voltam igazán egyiknek sem a tagja.

Egyedül vagyok. Nem tudok nyitni más felé. A régi barátok nem is válaszolnak az üzenetekre. Letöltöttem pár társkeresőt de ott se tudtam beszélni senkivel.

Nem látom a kiutat. Mindig úgy fekszek le hogy majd a holnap jobb lesz... de már feladtam a reményt.

Játszottam pár játékkal de egyik se köt le. A napom nagy része azzal telik hogy régi rossz emlékek kellemetlen helyzetek ismétlődnek a fejemben. Rengeteg mindent rontottam el!

A szüleim nagyon szigorúan neveltek, sokszor szidtak le olyan dolgokért amikért nem kellett volna.

Ha ezek a legszebb éveim akkor kell varni a folytatást?