Nem vagyunk túl jó viszonyban, mondhatni 15 évesen elhagyott a pasija miatt. Azóta a világ másik végén él (Győr, én Debrecen). Albérletben lakunk a barátommal és nem rég említettem neki, hogy lassan szeretnénk lakáshitelt felvenni, mert gyereket szeretnénk. Erre felajánlotta, hogy kifizeti az önerőnket pluszban a teljes bebútorozást, nekünk csak magára a hitelre lenne gondunk, de csak és kizárólag abban az esetben, ha odaköltözünk Győr közelébe, hogy az unokájától ne legyen távol. Szerintem bár, hatalmas segítség lenne, mert nincs egy forint megtakarításunk sem, fogalmunk sincs még, ha össze is jönne a hitel miből vennénk bútorokat, miből fizetnénk ki az egyéb költségeket, de ez akkor sem fair ajánlat. Ha segíteni szeretne miért köti elvárásokhoz? Ha ne adj isten nem sikerül valamiért a baba akkor visszakéri? Mert ő mindig csak az unokájáról beszél, én nem nagyon érdeklem. A barátom azt mondja ne fogadjuk el, mert ő szereti Debrecent, jó és biztos állásunk van, itt vannak a gyerekkori barátaink stb. Viszont a segítsége nélkül nem tudom, hogyan lehetne lakásunk. Más hogyan döntene?
Győr élhetőbb, mint Debrecen.Milliószor több lehetősége van az embernek és már megbocsáss, de jóval kulturáltabb emberek élnek ott. Ismerősöm lakik ott.
2020. júl. 25. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
2/19 A kérdező kommentje:
Hiszek neked, de nem ez volt a kérdés. Mi nagyon szeretjük Debrecent, de nem a város lehetőségei és élhetősege miatt nem tudunk dönteni.
2020. júl. 25. 14:39
3/19 anonim válasza:
"Azóta a világ másik végén él (Győr, én Debrecen)" - A világ létezik Magyarország határain túl is.
2020. júl. 25. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
4/19 A kérdező kommentje:
Köszi, hogy szólsz, de nem szószerint értettem.
2020. júl. 25. 14:46
5/19 anonim válasza:
Debrecenben élek és semmi baj nincs a várossal. Gondolom a kedves válaszoló bele akarja keverni a politikát. Üdvözlöm a kultúrált ismerősét.
Hagyod magad megvásárolni, hogy utána beleszólhasson az életedbe? Legalább a párod józanul gondolkodik.
2020. júl. 25. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
6/19 anonim válasza:
Szerintem lehet, hogy belemennék, de nehéz úgy dönteni, hogy nem ismerem a pontos körülményeket.
2020. júl. 25. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
7/19 anonim válasza:
Ha nem szorulnék ra nem, mert elhagyott.
2020. júl. 25. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
8/19 anonim válasza:
Lehet hogy nem jól döntenék, de én a helyedben maradnék.
2020. júl. 25. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
9/19 anonim válasza:
ne. ha megszülöd a babát, onnantól kezdve úgy kell ugrálnod, ahogyan ő fütyül. mert le vagy neki kötelezve
ő már kapott az élettől egy lehetőséget a gyereknevelésre. elszúrta.
ne engedd, hogy a te kicsikéden keresztül akarja majd újraélni az anyaságot
2020. júl. 25. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
10/19 anonim válasza:
Nem fogadnám el, az biztos. Gyereket akkor kell vállalni, ha megvan legalább a minimális háttér segítség nélkül.
Amúgy győri vagyok és az első válaszon jót röhögtem. Élhetőbb 😂 kulturált emberek, jujj 😂 Győrt nevezik az ország legszemetesebb városának. Na azt a rengeteg szemetet a sok kulturált ember szórja el biztos 😂
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!