Voltatok már nehéz helyzetben/depresszióban? Hogy küzdöttétek le? Hogy kezdtétek el?

Igen, voltam, hosszú éveken át.

Mit csináltam?: Léteztem, közben vártam, hogy magától elmúljon az érzés. El is múlt. Amit csináltam, az az, hogy tudatosan, mivel tudtam, hogy depressziós vagyok, nem ugrottam a mélybe és roskadtam a gondolataimba, hogy milyen xar az élet (pedig az volt), meg akarok halni (pedig nagyon meg akartam halni), nem tudok semmit tenni (ez tény, máig így gondolom, ezért beletörődtem). Az érzés ellen nem tudtam küzdeni, bennem volt, a lelkem részévé vált, és csak várni tudtam, mikor múlik el. Évek kellettek, de megtörtént. Azt tudtam, hogy foghatok megint kést a kezemben, amíg nem döföm magamba, addig nem gondolom komolyan a halált. Meghalni bárki tud, túlélni és tovább lépni és élni más nehezebb, és pont ezért mondtam magamnak, hogy addig éveket kibírtam, hát nem a nyamvadt depresszió fog a sírba vinni.

Az életem már depressziós mentes, viszont változatlan bizonyos dolgokban. Általános után egy évet lehúztam az első szakközepemben, utána váltottam, mert ott erősen vezéregyéniségek tiportak porba, és löktek vissza depresszióba, ahova eldöntöttem, hogy köszönöm, nem akarok visszamenni, elég volt. Bizonyos lépéseket meg kell tenni, hogyha tudja az ember, hogy az nem segíti, csak ront a helyzeten.

18/l

Voltam, háromszor.

Az elsőnél gyerek voltam, és meghalt egy nagyon közeli csalàdtagom, akivel együtt éltem, magamba zuhantam, és állandóan sírtam. Anyukàm és egy barátnőm segítségével jöttem ki ebből az állapotból. Anyukák egymást támogattuk, nem volt könnyű, főleg neki nem.

Másodszor már idősebb voltam azért, és életemben először lettem szerelmes, de viszonzatlan volt, és nagyon csúnyán koptatott le. Majdnem két évig tartott a viszonzatlan szerelem. Fájt, minden nap kín volt, mert minden nap találkoztam a másik féllel, és ennek ellenére "haverok" maradtunk, és nagyon nehéz volt fenntartani a normális látszatot, időnként amikor együtt buliztunk ki is szakadtak dolgok a számon. Mit tettem? Belemenekültem egy kapcsolatba, és reméltem, hogy majd az feledteti velem ezt a pasit. Részben bejött, de nagyon rossz kapcsolat volt. Mindketten hibáztunk az akkori pàrommal.

Harmadjára pedig ismét eltelt pár év, szétmentem az akkori párommal, lebetegedtem és cserben hagyott majdnem minden barátom. Ez egyszerre történt meg velem. Itt egy őrültségre szántam el magamat, de jól döntöttem. Felhívott egy jó barátom, és közölte, hogy ugorjunk le dolgozni xy helyre, mivel soha nem voltam ott elmentem. Életem legszebb kilenc napja volt. Ez húzott ki abból a lelki állapotból.

Mellékesen egy minimálisan négy éven keresztül depressziós voltam, mert gyűlöltem a gimnáziumot. Mióta kiballagtam pár éve már sokkal jobban vagyok lelkileg, két emberen kívül mindenkivel megszakítottam a kapcsolatot, a legtöbbjüket pedig le is tiltottam, mert nekem mérgező emberek nem kellenek az életembe.

Voltam. Nekem egy pánikrohammal kezdődött és elindultam lefele a lejtőn. Sok elnyomás miatt alakult ki. És nálam, ahogy az elöttem szólonak is az jött be, hogy vártam, hogy vége legyen. 2 év volt. Oriasi szerelmemmek való szakítás és 2 durvan szar munkahelyről jöttem el.

A nagy szerelmem meg mindig hianyzik de a nehezen tul vagyok

Az ido mindent megold