Jàrtàl màr ugy hogy vmire gyüjtöttél sokaig nagynehezen megvan, a lelkiismeret azèrt még furdal, aztàn màsnap kb jön vmi pech és el is veszitetted?hogy lehet ezt tulélni lelkileg?

Idővel túlteszed magad rajta. Szerintem nincs ilyen mindent vivő megoldás. El lehet gondolkozni azon, hogy mennyire volt érdemes az illető dologra spórolni de a legjobb amit tehetsz, hogy próbálsz nem ezen rágódni, mert attól nem lesz jobb.

Még kisebb koromban nagyon vágytam karórára, aztán kb. első héten sikerült megfürdetnem, akkor baromi nagy sokként éltem meg, ebből az esetből tanulva a szüleim évekig nem is vettek nekem, mert "nem tudok rá vigyázni".

Ha valamit drágán megveszek arra igyekszek vigyázni és becsben tartani.

Persze törtlnhetnek balesetek, sajnos ilyen az élet, de tanulsz belőle.

Engem inkább akkor ért rosszul ez a dolog, mikor valamire költöttem, ami foton tök szép volt, és mikor megkaptam, még első pár napban is szép volt de aztán olyan hamar tönkre ment, hiába vigyáztam rá. Igaz hogy alapból nem egy hosszú életű tárgyról van szó, de legalább egy évet birnia kellett volna, de pár hónap alatt tönkrement :/

Mindig is vagytam egy nagyon komoly korcsolyara, olyasmire amit a kanadai hokivallogatott is hasznal ... felnott fejjel vettem egyet es bent is hagytam a kocsi csomagtartojaban, hogy keznel legyen ha lesz idom elmenni a jegpalyara.

Termeszetesen feltortek az autot es elloptak a korimat, ami meg a labamon sem volt soha.

Pár hónapja (még a karantén előtt) sétáltam a munkahelyemre kora reggel, találtam egy kis szatyrot. Nem szokásom felvenni a szatyrokat, de ez a szatyor megtetszett, mert olyan kicsi, és színes volt.

Volt benne egy kis doboz, benne egy gyönyörű gyűrűvel. Mellette ott volt egy blokk a gyűrű árával, és egy kiskönyv amiben levolt írva a gyémánt adottsága, karátja stb. Egész nap amíg haza nem értem, azon agyaltam, hogy húú egy álomszép gyémántgyűrű aminek nincs gazdája.. nincs név, hogy kié... megtarthatnám.. lenne egy szép gyűrűm. Vagy eladhatnám legalább 1500 fonttért ( olyan 1800 font körül volt az ára a számlán) Mire hazaértem olyan gyommoridegem lett, hogy megkértem a férjemet, hogy menjünk be abba az ékszerüzletbe ami a blokkon is szerepel. Bementünk. Elmondtuk a hölgynek, hogy megtaláltuk a gyűrűt, de nem tudjuk kié. Kiderült, hogy ők tudják, mert felvették az adatokat amikor megvásárolták. Amikor leadtuk, a hölgy kért egy telefonszámot tőlünk. Odaadtuk neki. Másnap telefonáltak. Egy férfi hívott minket, aki találkozott kért egy kávézóban. Elmentünk. A férfi személyesen akarta megköszönni, hogy a gyűrűt leadtuk. Elmondta, hogy sokáig spórolt, hogy eljegyzési gyűrűnek megvegye. Totál elkeseredett amikor elhagyta, el is könyvelte, hogy soha többé nem látja viszont.

Akkor ott végül is örültem, hogy nem az "önző" énem győzőtt, és nem tartottam meg a gyűrűt. Jó érzés volt, hogy valakinek nagy örömet szereztem..

Még úgyis, hogy tudom, ha én hagytam volna el, nekem senki nem adta volna vissza. ( hagytam már el dolgokat, sosem kaptam vissza semmit)