Ki hogyan hallgat zenét?
Én hip hopot hallgatok.
Szerintem a zenehallgatás legjobb/legmegfelelőbb formája az, ha albumokat hallgat valaki. Elvileg egy album úgy van összeválogatva, hogy egyben sokkal több élményt nyújtson mint külön-külön. Illetve ez valamilyen rendszert is visz az egészbe. Nekem nem igazán jön be a mai "divat" amikor mindenki csak egy előadó legnagyobb számait ismeri. És nem gondolom hogy pár slágerből meg lehet ítélni valakit. Nyilván egy albumot meghallgatni, és valamennyire oda is figyelni rá aktívan viszonylag több energiát igényel. Viszont számomra a hozzáadott értéke ennek a folyamatnak nagyobb mint a befektetett energia.
De persze az is igaz, hogy vannak olyan albumok, amelyek nem elég jók ahhoz hogy többször végighallgassa az ember őket, de vannak rajtuk igen jó számok, illetve vannak olyan számok is amelyek semmilyen albumon/projekten nincsenek rajta. Ezért az összes szám ami tetszik, benne van egy "master playlistben" amit szoktam csak úgy hallgatni, persze sokat skippelve a számok közt attól függően hogy épp mire van kedvem. (tehát ez kb a manuális opció)
Emellett vannak playlistjeim is, olyanok amelyeken mondjuk 1 előadó munkássága van. Illetve olyanok is amelyeken csak az adott évben kiadott zenék vannak. Tehát 2017, 2018, 2019 és 2020-as playlist. Illetve mondjuk stílusok, mint például underground hip hop. De ezeket már lényegesen kevésbé hallgatom mint az első 2 opciót.
Illetve nagy ritkán szoktam a spotifyos album rádiót is hallgatni, amit akkor dob be miután végighallgatsz egy albumot. Ezt inkább csak passzívan hallgatom amikor lusta vagyok akármit kiválasztani, csak menjen valami kellemes.
Ha van kedvenc albumom, azt szejjelhallgatom. Es pl a Rammsteint soha nem tudom megunni.
Egy szam, ha tetszik, haromszor.
Aztan playlist es internetes radio, hogy kiszellozzon az egyhangusag. Hawaii radioallomasra kattantam ra, szinte be lehet tepni, olyanokat jatszanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!