Mi okból szívódhat fel egy “rajongó”/követő egyik pillanatról a másikra? (ha ez számít valamit, rajzos Instagram/Twitter profilokat működtetek)

Nem tudom, hogy jó topicba posztolok-e, viszont őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy szerintetek mit ronthattam el.

Előre leszögezném, hogy elsősorban magam miatt rajzolok, saját kedvtelésből, általam kedvelt témákban, ergo eszem ágában sincs követni a trendeket. A célom a közösségi médiában egy kisebb követői réteg toborozása, akiket őszintén érdekel a munkásságom. Eleve olyan dologról van szó, amely már csak természetéből adódóan is egy szűkebb réteget hivatott megcélozni, nem is terveztem szélesebb közösség felé nyitni. (Konkrétan fanartokat készítek a kedvenc karakterem szerepeltetésével. Egyébiránt nem különösebben népszerű sem a karakter, sem maga a fandom.) A fő ok viszont, amiért megosztom a rajzaimat, szimplán csak némi visszajelzésre, visszacsatolásra való személyes igény és nem több. Meg aztán valljuk be, jól esik, ha esetlegesen mások is örömüket lelik abban, amiben jómagam is.

Lényeg, ami lényeg, a közösségi médiában tehát nincs sok követőm (továbbra sem cél), de azért szépen lassan gyűlnek, amit jó látni. A gond inkább a visszajelzések hiányában keresendő. Akadt viszont egy illető, aki kb. három hónappal ezelőtt bekövetett Instán, s a többi, javarészt “inaktív” követőmmel ellentétben rendszeresen reagált is az általam posztoltakra, ami érthető módon rendkívül jólesett.

Jómagam nem követtem őt be (a kérdéses profilomon csupán a minimális 5 követésem van meg, az is javarészt azért, hogy ne zaklasson az Instagram), elvégre, én csak azt követem be, aki valóban érdekel, pusztán jópofizásból/illendőségből sosem szoktam. S tudom, a follow4follow sajnos egy létező jelenség, én azonban sosem éltem vele, meg aztán az ilyen emberek, általában pár nap, max. pár hét után lemorzsolódnak. A kérdéses illető viszont három hónapig is kitartott mellettem, majd’ minden rajzomhoz kommentelt, sőt, idővel még Twitteren is bekövetett (oda a “pikánsabb”, cenzúrázatlan rajzaimat szoktam feltölteni).

Aztán egy napon, látszólag minden előjel nélkül fogta magát és alighogy megosztottam a legújabb képemet aznap (átlagban heti egyszer posztolok), kikövetett. Egyetlen előjelként felfogható tényező talán az volt, hogy az egyik rajzom alatt kialakult egy kisebb, bár nem túl mély diskurzusunk, én meg szokásomhoz híven elkezdtem karaktert elemezni, (magamhoz képest) nem túl bő lére eresztve, ám a szokásos kommenthossznál kissé terjengősebben, kb. egy kisebb bekezdésnyi terjedelemben. Mentegetőztem a hossz miatt, ám egykori követőm erre csupán annyit reagált, hogy semmi gond, úgyis szereti olvasni az elmefuttatásaimat/kisregényeimet (angolul kommunikáltunk, ha ez bármit is számít). Kb. egy-, másfél hétre rá az említett komment eltűnt, ám akkor még nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, gondolván, bizonyára véletlen került törlésre, esetleg valami instás bug lehet (a kommenteket elég érdekesen kezeli néha a rendszer, hol jön róla értesítés, hol nem, hol órákkal később válik csak láthatóvá, stb-stb.).

Leszögezném, hogy ha csak egy szimpla kikövetésről lenne szó, tized ekkora jelentőséget sem tulajdonítanék a dolognak, elvégre ez bárkivel megesik. Viszont így, hogy kvázi elesetem az egyetlen aktív “rajongómtól”, ez meglehetősen nagy érvágásnak számít. S hiába jött a helyére két másik követő, kommentelni egyik sem szokott, szóval sokra nem megyek velük.

Igaz, már hetekkel ez előtt történt a dolog, de a mai napig értetlenül állok a jelenség előtt, s bármilyen hülyén is hangzik, kvázi úgy éltem meg érzelmileg a dolgot, mintha párkapcsolatban egyik pillanatról a másikra szakítottak volna velem.

Mielőtt még bárki azzal jönne, hogy “kezdj el élni”, vagy más hasonló életbölcsességekkel: befelé forduló típus vagyok, nehezen barátkozom, az egyetlen barátom az ország másik felében él, őt pedig nem akarom ezzel sem túlterhelni, sem elriasztani. A környezetemben senkit nem érdekelnek a hobbijaim, így beszélni sem tudok ezekről senkivel, így marad az internet. Az hús-vér emberekkel folytatott kapcsolataim (mind párkapcsolatok, mind pedig barátságok) pedig nem egyszer értek úgy véget, hogy egyszer csak közölték velem, hogy sok vagyok nekik és faképnél hagytak. Így érthető módon jobban megvisel egy-egy ilyen eset.

Illetve, papírom, ugyan nincs róla, de esélyes, hogy Asperger-szindrómás vagyok, ezért is nehéz másokon kiigazodnom, illetve megtalálnom az arany középutat a fojtogató ragaszkodás és a mások iránti teljes érdektelenség között.