Mostanra sikerült levonnom a konzekvenciákat. Merre tovább, mire számíthatok az életemben? 31F

31 múltam. Biztos ciki, meg nevetséges, de csak mostanra jöttem rá, merre tart, illetve merre tartott eddig az életem.

Eddig viszonylag optimistán, de leginkább naivan azt gondoltam, kaphatok segítséget. Pontosabban megértést, együttérzést. Nem láttam, vagy csak nem akartam látni, hogy az embereknek az a jó, ha gondjaim vannak. ők azt szeretnék, hogy szenvedjek. Csapdába csalnak azzal, hogy megértést színlelve kicsikarnak belőlem bensőséges élményeket, pusztán csak azért, hogy a késüket hátamba döfve röhögjenek rajtam. Miközben ők az én életem, "élményeim" harmadát sem bírnák.

Sajnos az elmúlt 10 év, amiben harcoltam, küzdöttem és igyekeztem megoldani a gondjaimat, feleslegesek voltak. Sajnos ki kell mondanom, nem élhetek olyan életet, mint mások. egyrészt a már említett keresztem miatt, másrészt az így kialakult önbizalomhiányom, szorongásom okán is. plusz a külön nekem kijáró "exkluzív" élmények is "sokat segítettek" abban, hogy rájöjjek, az élet pikkel rám.

Nem is kérek tőletek megértést, hiszen tudom, ugyanolyan érzéketlen, affektáló, kegyetlen szadisták vagytok, mint azok pszichológusok, orvosok, vagy csak névtelen sorstársak, fórumozók, akiktől segítséget, megértést vartam, kértem.

A kérdésem nem is erre vonatkozik. hanem arra, hogy merre érdemes elindulnom. illetve érdemes-e elindulnom egyáltalán? Bár a legszebb éveim elmentek (20-30), de sajnos még mindig munkálkodik bennem az, hogy valamilyen úton-módon visszaszerezzek, vagy csak szerezzek olyan élmenyeket, mint mások. de ahogy írtam, van-e ennek értelme? Bele kell-e ebbe kezdenem, ha eddigi életemben a sors arra predesztinált, hogy nevessenek rajtam, hogy ne kapjak megértést, hogy degradálják a gondjaimat, hogy színjátékkal vádoljanak ismeretlenek és állítólagos barátok is? Olyan vágyaim vannak, mint másoknak: egzisztencia, valamint az, hogy összességében pozitív élményként tekintsek vissza a leélt időszakra évtizedek (?) múlva. Ebből a második mar csorbult, nem kicsit.

A kérdés, hogy mások mit tennének a helyemben: miután elutasítást kaptam alapvető dolgok, igények esetében lehet-e "elvárásom" (nem ez a jó szó, de nem tudok jobbat) a sikerre, még akkor is, ha sokak számára ez a siker átlagosságat jelent?

(És tudom, mi következik: mondd el a gondodat, megoldjuk, meg ehhez hasonló bullshit-tenger. nem mesélek semmit, eleget írtam fent. Egyrészt azért, mert nem a probléma milyensége, hanem a létezése a releváns, másrészt azért mert fogalmatok sincs róla, milyen, harmadrészt pedig mivel érzéketlen szadisták vagytok, csak degradálnátok a helyzetemet - és itt kiemelném, hogy egy szóval sem mondom azt, hogy nekem a legrosszabb a világon!)

31F