Mostanra sikerült levonnom a konzekvenciákat. Merre tovább, mire számíthatok az életemben? 31F

Az önismeret útján érdemes elindulni - abból a szempontból, hogy olyan embereket találj, akikkel jól érzed magad és akik ténylegesen a barátaid.

Sokan vannak, akik ténylegesen a leírásod szerint viselkednek, sőt, tobzódva élvezkednek mások magánéletén, köszörülik a nyelvüket az illető háta mögötti pletykálkodással stb. Szerintem nem kell elvetni azt a lehetőséget sem, hogy lehet igazi barátokat, megértő, kedves embereket találni, akik nem ilyenek.

Indulj el ott, hogy többé nem keresel kifogásokat.

Az élet nem szívat téged és nem tartozik neked semmivel, ugyanis az élet volt itt előbb. Te csak ideiglenesen megkaptad.. amiért nem vagy hálás.

Miért akarod, hogy megértsenek? Éld az életed ahogy neked tetszik. Akinek nem tetszik az, ahogy te élsz, azt el kell kerülni. Problémáid 98%-a máris meg van oldva.

Az meg, hogy rossz emberismerő vagy szintén fejleszthető.

Ne sajnáltasd magad és ne panaszkodj. Negatív képet fest rólad. Az emberek 95%-át nem érdeklik a problémáid, maradék 5%a meg örül neki, hogy neked rossz. Ezért nem kell tőlük megértést, szeretetet várni. Ettől függetlenül még vannak jó fej emberek, csak mindenkit a helyén kell kezelni.

Ne haragudj, de nem olvastam végig, de már két dolog jutott eszembe:

- kamukérdés?

- ha nem, akkor egy újabb önsajnálós marhaság

Valahol itt adtam fel:"Nem is kérek tőletek megértést, hiszen tudom, ugyanolyan érzéketlen, affektáló, kegyetlen szadisták vagytok, mint azok pszichológusok, orvosok, vagy csak névtelen sorstársak, fórumozók, akiktől segítséget, megértést vartam, kértem."

Öreg, ha így állsz hozzá az emberekhez, akkor mit csodálkozol? Egyrészt, semmi konkrétumot nem írsz, csak annyit, hogy téged mindig mindenki elutasít. Ebből mégis milyen következtetést vonjunk le? Semmilyet, nem ismerünk, nem tudtunk meg rólad tulajdonképpen semmit, tehát nem tudunk (=mi, átlag felhasználó) veled együttérezni, sem utálni téged. (Mégha te kapásból utóbbit is feltételezed mindenkiről).

"(És tudom, mi következik: mondd el a gondodat, megoldjuk, meg ehhez hasonló bullshit-tenger. nem mesélek semmit, eleget írtam fent. Egyrészt azért, mert nem a probléma milyensége, hanem a létezése a releváns, másrészt azért mert fogalmatok sincs róla, milyen, harmadrészt pedig mivel érzéketlen szadisták vagytok, csak degradálnátok a helyzetemet - és itt kiemelném, hogy egy szóval sem mondom azt, hogy nekem a legrosszabb a világon!)"

Ez már bőven elég ok lenne én szerintem a "kérdés" törlésére, mert semmi kézzelfogható nincs benne, csak burkoltan két állítást fogalmaz meg:

A: neked rossz

B: mindenki más a szemét, szadista, mindenki más tehet erről

Csak azt gondold már végig, hogy ha más írna ki ilyen kérdést, te mégis mit gondolnál? Mit válaszolnál egy ilyen kérdésre?

Sajnálom, hogyha belefutottál olyan emberekbe az életed során, akik önzőek, és nem segítőkészek/empatikusak, ilyen van, ezt el kell fogadni és továbblépni; egy részüket viszont magadban elítélsz, és mindent úgy értékelsz, hogy a másik nem empatikus, pedig lehet, hogy éppen csak rossz napja volt. Mindenkinek megvannak a saját gondjai.

"A kérdésem nem is erre vonatkozik. hanem arra, hogy merre érdemes elindulnom. illetve érdemes-e elindulnom egyáltalán?"

Sportolj. És NE ezeken a balf.szságaidon rugózz, meg azon, hogy "mindenki szadista és ellenem van", hanem csak éld az életed. Az ilyen kérdések kiírása is elvesztegetett idő.

Tapasztalatból.

"más kérdésénél én semmiképp sem ilyen választ adnék. Csak ismételni tudom magam: jó dolgodban elkezdted lenézni mások gondjait. Elkezdted megkérdőjelezni a létezésüket, csak az önelégültséged van a középpontban, a nyomort megveted, sőt, el sem hiszed!"

Akkor mesélj, milyet adnál! :)

"És ezek után affektálsz és ahogy írtam, kétségbe vonsz olyan dolgokat, amikről nem tudsz"

Saját logikád csapdájába estél, barátom, ugyanis honnan veszed te az én "Jó dolgomat", ha nem is tudsz rólam semmit?

Undorító ez az élet :D

Szánalmas

"az embereknek az a jó, ha gondjaim vannak"

Nem mindenkinek. Te csak azokra gondolsz akiknek az a jó, és nem veszel észre másokat. Persze ők meg leszrnak, mert senki sem szereti azt aki utálja magát, de ha egyszer felébrednél úgy, h már nem utálod magad, akkor sok ember örülne ennek, és nem akarnának visszarugdosni.

Egyébként meg átérzem a helyzeted, asszem én is voltam valami hasonlóban, de őszintén nem tudnám elmondani, h hogyan jöttem ki belőle. Meg igazából ez egy folyamat volt, ami kb 10 évig tartott. (meg hát meg sem állhat ugye soha, amíg élünk)

Én is úgy láttam, h soha nem élhetek normális életet, soha nem lehetek normális ember, meg ilyen-olyan keresztem van, aztán rájöttem h nincs semmiféle keresztem, csak történt jópár igen súlyosan gázos dolog gyerekkoromba, meg utána is egy darabig.

És normálisnak sem kell lenni. Egy csomó "normálisnak" vél embernek vannak fura dolgai, és mégis nagyszerű életet élnek.

Mondjuk nekem az igazán nagy változás akkor történt amikor kb 23 évesen kimondtam, h nem vagyok hajlandó dolgozni sehol, senkinek. És utána 7 évig éltem munka nélkül.( azelőtt 3 évet dolgoztam gyárban) Tehát onnantól az volt a feladatom, h jól érezzem magam önpusztítás nélkül (azért egy pici belefért ugye..) Persze nem éreztem magam mindig jól, de legalább rájöttem, hogy nincsen semmiféle keresztem, nem kötelezhet senki semmire, és azt csinálok amit akarok bizonyos kereteken belül, mert ugye túl sok pénzem, és hatalmam nem volt. (ami még így is tágasabb volt mérföldekkel mint azelőtt)

Persze ez eléggé személyes, azért sem lehet nagyon tanácsokat adni, meg ilyenek. Igazából a leghasznosabb az lenne, ha találnál egy jó terapeutát, aki kb 0-24 óráig veled van. Persze ilyen nincs ugye...

Én egyébként sokszor olyanokkal nyugtattam magam, hogy ha nem lett volna ilyen elcseszett az életem, akkor meg sem születtem volna, tehát az, h élek , az annak köszönhető, h bele születtem egy borzalmas helyzetbe. Pl ez segített abban, h a jövőre, meg a jelenre tudjak koncentrálni.

Vagy pl hogy aki jó helyre született, az is pontosan annyi időt élt eddig mint én, csak másmilyen típusú tapasztalatai vannak, és én nem rosszabb vagyok, csak éppen egy másik felét ismerem a létezésnek mint ők.

Ugye gyerekként nem választhatod meg azt, hogy milyen irányba indulj el, de később igen, és akkor már tök érdekesek lesznek azok a rossz dolgok amik veled történtek. Egy csomó írónak, pszichológusnak, művész ezekből a tapasztalatokból él. Vagy a vallásos emberek. Kifejlődtek borzalmas helyzetekből, és utána úgy járkálnak vissza a gettóba, hogy meg sem rendülnek, és a legnehezebb emberekkel is szót értenek.

A kielégítetlen igényeid, meg kielégülnek, ha kikerülsz abból a helyzetből, amiben nem tudtak kielégülni. Mondjuk kezdő lépésként ne olyan célokat tűzz ki magad elé, amik külső körülményektől, más emberektől függnek, hanem olyat, ami csak tőled. Meg szrd le a keresztedet, meg a sorsot, karmát, akármit.