Már 2 hónapja hogy meghalt a barátnőm de nem tudom magamat túltenni rajta mit csináljak?

Hány éves vagy?

Egyébként őszinte részvétem.

Próbálj minél több időt társaságban tölteni, ne legyél egyedül.

Többet ne merészelj öngyilkossággal próbálkozni, mert FONTOS VAGY és a barátnőd fentről nem örül ennek.

Figyelj, a gyásznak idő kell... Még csak most kezded felfogni.

Lehet jó lenne felkeresni egy szakembert, ő tud segíteni enyhíteni a fájdalmad.

Nem azt mondom, hogy egyről a kettőre el fog tűnni, de lehet már az is segít, ha meghallgat valaki és kibeszéled magadból mindig.

Ilyenkor a kommunikáció rendkívül fontos.

Remélem mihamarabb jól leszel és nagyon szurkolok neked.

Részvétem! :'(

2 hónap? Az ilyet nem lehet 1-2 hónap alatt kiheverni. De javaslom, keress fel egy pszichológust! Neki pont az a feladata, hogy a mélypontra jutott embereken segítsen. Hidd el, sokat fog segíteni!

Én barátnőm 6 évvel ezelőtt halt meg egy autóbalesetben és én is hasonlóan voltam ezzel. 2 hónap még nagyon friss seb, nekem közel 1 év kellett ahhoz hogy igazán túltegyem magam a halálán, és elfogadjam azt hogy ő már nincs többé. ű

Az első 2-3 hónap nekem azzal telt hogy elmentem dolgozni, ott legalább a munka lefoglalt, meg szerencsére rendes kollégáim voltak akik inkább terelték a gondolataimat nem hozták fel a barátnőmmel kapcsolatos témát. Ugye elmondtam nekik hogy mi történt és megkértem őket hogy ne beszéljünk róla többet. Akik jöttek új dolgozók nekik már az elején mondták hogy velem mindenről lehet beszélni de a barátnő, párkapcsolat témát ne hozzák fel, ne kérdezzék meg hogy van-e barátnőm, feleségem, családom el is mondták nekik a hátam mögött direkt hogy ne halljam hogy ő meghalt, én nagyon összetörtem és az az egyetlen megoldás hogy nem hozza fel senki ezt a témát. Nekem ez segített sokat az időn kívül. Inkább másra tereltem a gondolataimat, sokszor nem sikerült akkor kisírtam magam, aztán megnéztem pár vicces filmet vagy játszottam valamivel, vagy megkerestem a barátaimat, vagy akárkit aki eltudja terelni a gondolataimat és ennyi.

Nem volt könnyű, nekem sem volt sokszor kedvem semmihez, semmi nem kötött le igazán, csak tettek arról páran hogy mégis elvonja valami a figyelmem hogy lekössön valami, ha van hozzá kedvem ha nincs. Aztán fél év után már magamtól is eltudtam foglalni magam és amikor ott volt az évforduló az még picit visszarántott a mélybe, de azon 2 nap alatt túl lettem és igyekeztem úgy felfogni az életet hogy minden megy tovább. 2 éve már hogy új párkapcsolatom van a jelenlegi barátnőm tud arról hogy nekem a barátnőm az nem az exem hanem még most is szeretem de nincs köztünk, meghalt és én megmondtam neki még az ismerkedésünk elején hogy ez így fog maradni, ezen nem fogok tudni változtatni. Ha ő ezt így elfogadja akkor oké, de ha nem akkor ne erőltessük a kettőnk dolgát. Megértette a dolgot, kicsit nehezen viselte amikor a régi fotókat nézegettem, meg időnként kilátogatok a sírjához, de megérti hogy nekem ez fontos és elfogadta ezt a helyzetet.

Szóval idő és foglald le magad bármivel, akármivel. Én is megjártam ezt, tudom hogy nem könnyű.

A férjem az esküvőnk után fél évvel halt meg autóbalesetben. Szerintem ez feldolgozhatatlan. Egy átlagos napon elindul otthonról és soha többé nem jön haza. Az első hetek úgy teltek, hogy nem hittem el. Reflexből kihúztam mindig a zárból a kulcsot, hogy ne zárjam ki. Nem nyúltam a ruháihoz, kimostam a szennyesét, nem tettem el az ágyneműjét. Még az első ágynemű cserénél is áthúztam az övét is. Egyszerűen hiába tudtam ésszel, hiába csináltam végig a temetését, képtelen voltam feldolgozni, hogy ő nincs többé. A dolgokat tetézte, hogy 16 hetes terhes voltam, amikor meghalt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy soha, de soha nem éltem át akkora fájdalmat lélekben, mint amit az elmúlt 3 évben. A mai napig eszméletlenül nehéz minden pillanatot megélnem a közös gyerekünkkel annak tudatában, hogy az apja már csak fentről láthatja őt. Néha nem tagadom, csak zokogok este a sötétben a kanapén ülve és bizony az is megfordult a fejemben, hogy könnyebb lenne a feldolgozás, ha a gyermekem sosem születik meg. Persze ezt gyorsan el is terelem, hiszen az is igaz, hogy ő az én kapaszkodóm, ő érte érzem azt, hogy érdemes felkelnem reggelente.

A barátaim és a családom segítenek nagyon sokat. Gyakorlatilag egymásnak adják a kilincset. Nagyon keveset beszélünk a gyászról, igyekszünk előre tekinteni és próbálnak lefoglalni. Volt olyan aki eltűnt, mert nem tudta ezek után hogy álljon hozzám és volt olyan aki őszintén leült mellém (olykor sírva) és kérte, hogy segítsek neki mivel tud igazán támogatni, hogyan tud mellettem állni ebben az időszakban.

Már a kezdetektől jártam gyászfeldolgozó csoportba, ahol nagyon jó barátságot is kialakítottam. Vele kb. heti szinten feljön a gyász témája és mivel ő is kvázi ugyanezt élte meg, csak baba nélkül, szerintem talán ő az egyik legnagyobb lelki segítségem, mert nem sajnálattal beszélünk egymásnak a feldolgozási nehézségeket hallva.

Én mostmár kiegyensúlyozott vagyok. Kialakítottuk magunknak azt az életet, ami nem a gyászban él, előre tekint, ugyanakkor hagyok magamnak lehetőséget a fájdalmaim megélésére is, hiszen kell.

Az a fájdalom mindig ott lesz és ahogy előttem írták, ha egyszer nyitott lesz a szívem egy új kapcsolatra, annak a férfinak meg kell értenie, hogy az én életem szerelme nem saját, emberi döntésből ért véget. Mindig is különleges lesz a szívemnek, ezt el kell fogadnia.

2 hónap nagyon kevés idő. Sokkal hosszabb és keményebb menet ez, ami élethosszig elkísér. Én is javaslom, hogy menj el gyászfeldolgozó csoportba. Ez nem ciki, nem gáz hallgatni, sem zokogni, sem ordítani a fájdalomtól egy ilyen csoportban. Sok mindent láttam, sok nehéz sorson bőgtem, miközben a saját gyászomat is megéltem, de hihetetlen, hogy gondolati szinten mennyit segített. Mindenkinek kötelezően felírnám, aki közeli szerettét veszítette el és úgy érzi nincs tovább.

Rossz hírem van. Az ilyen típusú traumát csak az idő múlása szelídíti emlékké. A zsákbamacska az ebben, hogy személyiségtől függ ennek az időnek a hossza. Talán azzal tudnál segíteni magadon valamennyit, ha megpróbálnád folyamatosan lekötni magad valamivel, - ilyenkor lehet hálás az embernek egy komoly, szerteágazó hobbi vagy hasonló. Gyógyír lehet az is, ha munkába temetkezel, de ez csak nagyon rövid távon ajánlott, - ellenkező esetben kikészülsz és csak akkor fogsz ráébredni erre, amikor a természet már borsos számlákat nyújt be, tehát ésszel, ha ajánlhatok neked ilyet.

Pótcselekvésnek hangzik, de hiba magadat okolni egy olyan esemény bekövetkezéséért, amelybe nem volt beleszólásod, - nem miattad történt az eset és nem is azért történtek meg a dolgok, mert hanyag voltál vagy lusta, esetleg elmulasztottál valamit. Kívánom, hogy minél hamarabb át tudj lendülni ezen a lélektanilag nehéz időszakon!