Mikor az emberek gyereket csinálnak tisztába annak vele hogy egy egész életre kényszermunkára ítélik?

Meg kéne próbálnod örömet találni a munkádban.

Dolgozott egyszer nálunk egy kőműves. Nézni is jó volt, milyen kedvtelléssel tette a dolgát. Büszke volt rá, és lehetett is, mert amit ő csinált, az rendesen meg volt csinálva. Szeretettel beszélt az inasgyerekekről, akik a keze alatt dolgoztak, és megtanulták a szakmát. Időnként felemlegette a nagy bérházakat is amiken a hatvanas években dolgozott. Hiába csak egy ember volt a sok közül, aki ott falazott, ő a magáénak érezte ezeket a házakat is. "Ami színes csempét ő rakott fel a homlokzatra, az még ma is ott van. Mert ő így meg így csinálta. De bizony nem mindenki, és azok a burkolatok aztán potyogni is kezdtek..."

Ez az ember egész életében nehéz fizikai munkát végzett, de sose érezte rabszolgának magát.

Nekem inkább az a gondom, hogy 20-30 évig él az a szegény gyerek, mert nemsokára itt komoly háborúk és gondok lesznek. Rengeteg helyen van már most ivóvízhiány... Szerintetek?

Egyébként nem értem a válaszolók támadó stílusát.

Igenis munkahelyeken robotolunk másoknak, az ébren töltött idő felében vagy több mint felében, rohanunk, lótunk, futunk, sietünk.

Szabadidő... Na pl egy gyerekes családnak kapásból nincs semennyi.

Átképezheted magad, hogy ne ezt a munkahelyet gyűlöld, hanem egy másikat utálj, de akkor az átképzés alatt meg semmi szabadidő, ráadásul vagy sikerül, vagy nem.

Az a baj, hogy hiába indokoljuk meg, aki ennyire beleásta magát az életutálatba, az úgysem fogja megérteni.

Rengeteg ember van, aki szereti a munkáját. Ha nap, mint nap azt csinálod, amit szeretsz azt nem kényszerként éled meg. Ugyanez a helyzet azokkal, akik elfogadják, hogy ez az élet rendje. Nincs ingyen semmi, túl sokan vagyunk és túlságosan modernek ahhoz, hogy gyűjtögessünk meg vadásszunk. Van egy csomó ember, aki pedig szerencsés vagy épp illegális dolgokhoz nyúl és nem kell dolgoznia.

Na most ehhez a gondolat menethez adódik hozzá, hogyha az ember szeret valakit, vágyik a közös családra és, egy bizonyos érzelmi intelligencia szint elérése után ehhez a témához sem tudsz úgy hozzáállni, hogy folyamatosan csak rettegsz vagy a negatívumot keresed.

Ugye te sem gondolod, hogy az összes ember, aki szaporodik látja rosszul a helyzetet? Különbözőek vagyunk és ez egy annyira bonyolult téma, hogy nem lehet egy ilyne platformon egyszerű válaszként megírni. Pláne hogy az esetek többségében a másik felet igazából nem is érdekli mert ő csak puffogni és az igazságtalan világot szidni jött ide.

Beleszülettél egy helyzetbe, de onnantól kezdve te alakítod az életedet.

A te döntésed, hogy hol és mit tanulsz tovább.

A te döntésed, hogy milyen célokat tűzöl ki magad elé.

A te döntésed, hogy mire szeretnél időt fordítani.

A szüleim mindketten többet keresnek és jobban élnek, mint a nagyszüleim. Sose szűkölködtek, hanem először egyedül, majd közösen felépítették az életüket, így megadva nekem és a bátyámnak mindent.

Annak kényszermunka az élet, aki nem tesz azért, hogy jobb legyen. Te teszel azért, hogy az életedet jobb fényben lásd, vagy csak panaszkodni tudsz?

Én például rendre teszek azért, hogy sose éljem meg az élet csodáját olyan negatívan, mint te. A legutóbbi nagyobb lépés az volt, hogy kijöttem Velencébe tanulni és elkezdtem kiépíteni a "nevemet".

A lehetőség előtted is ott áll.

Írtad, voltál Hollandiában. Az egy fantasztikus hely, remek egyetemek vannak ott.

Először döntsd el, hogy mit szeretnél, hol látnád magad szívesen.

20/L