Én miért vagyok mindenkinek csak örök haver/jó ismerős?

33 éves nő vagyok, és arra keresem a választ immár évek óta, hogy miért nem vagyok senkinek több, mint egy haver/ jó ismerős/ jó kolléga.

Férfiaknak, nőknek egyaránt. Barátom mindig kevés volt, most is 1 van, és más embereknek mintha nem is ütném meg a mércét barátkozási vagy párkapcsolati szempontból.

5 éve bekerültem egy férfiakkal teli munkahelyre, nyilván női munkakörbe. A rokonaim ugrattak is, hogy na, 2 éven belül nagyharang, mert annyi pasi közt biztos megtalálom az igazit. Én erre sose voltam rágörcsölve, nem érdekelt, csak vagy 4 év után vettem észre, hogy nemhogy senkivel nem alakult semmi, de még közelebbi barátságot se tudok senkivel felmutatni. Igen, tudom, a munkahely nem is ezért van, de itt jellemző, hogy az emberek melón kívül is összejárnak, barátok.

Mindenkivel jó, szívélyes a kapcsolatom, mindenki kedves, segítőkész és én is maximálisan az vagyok, okom sincs rá, hogy ez ne így legyen. Nem vagyok kinézve, kiutálva, a legjobb munkahely valaha.

Mégis, a velem egy időben felvett női kollégákat elhallgatva csak elgondolkodom, mi velem a baj. Mesélik, hogy este így leveleznek a többiekkel messengeren, meg úgy közel vannak xy-nal, és tudnak pár személyes gondról... én senkivel nem vagyok ennyire közeli viszonyban, mikor a számomra legkedvesebb emberekkel megpróbáltam munkán kívül kapcsolatba lépni, az se sikerült.

Annak ellenére, hogy ott a női kollégák zöme szerelmet talál, velem még csak flörtölni se flörtöl senki. Ez akkor tűnt fel, mikor a közvetlenül mellettem dolgozó, objektíven nézve is nálam szerencsétlenebb külsejű kolleginát próbálták mellettem bevarrni.

Átlagos vagyok, nem nézek ki rosszul, magas vagyok és inkább sportos. Régen volt némi súlyproblémám, de attól megszabadultam. Nem vagyok kiemelkedősen szép, de csúnya se.

Az agyam nem kotyog a tokjában és még házias is vagyok, amit a munkahelyi főzéseken, stb már volt alkalmam bizonyítani is.

Ennek ellenére nem kellek, nemhogy mint nő nem érdeklek senkit (300 férfi közül), de mint közelebbi barát sem. Mindenki kedves, cuki, elpoénkodnak velem (nem a káromra!), meg agyondícsérnek (így szép vagyok, úgy jó vagyok), utána mindenki hazamegy. Nekem valahogy senkivel nem is sikerül a szabadidőben szorosabbra fűzni a kapcsolatot, barátként sem.

Nyilván ez egy folyamat volt, évek alatt jöttem így rá mindenre, és mostanra ott vagyok, hogy akármi is az ok, tudni akarom, elfogadom, legyen bármilyen borzasztó.

Szerintetek mi van egy emberben, ami ugyan nem unszimpatikus (mert senki nem utasít el), de nem is vonzó?

A családom szerint "túl szép vagyok", ami kizárt, szóval ezt hagyjuk. Ez nyilván elfogultság.

Köszi a tippeket.