25-30 év közötti felnőttek, hol tartotok az életben?

sehol.

igen,nem,nem,nem

ez van.

29, autószerelő, Hollandia.

Én nagyon unom már, alig várom hogy hazamehessek. Csak pénzt gyűjteni jöttem, minden rokon, barát otthon van.

Otthon nem fogok ennyit megkapni, de legalább nem úgy néznek rám mint egy bugris keletire.

Attól függ honnan nézem.

Egyik oldalról mondhatom, hogy sehol. Nincs saját lakásom, párom évek óta nincs, sosem voltam az a nők bálványa típus, és úgy összességében nem állok sehol sok ismerősömhöz képest. Még az egyetemet sem fejeztem be.

Viszont ha fordítva nézem akkor meg csomó dolgot elértem.

Van egy relatív jó 400+ ezres fizetésem, céges autóm, friss jogsim, és megtakarított pénzem lassan 10+ millió. Vannak barátaim, munkahelyemet is bírom, fejlődök is illetve megtaláltam a nekem való hobbikat, mint a túrázás.

Ahhoz képest, hogy alkoholista családban felnőtt, anyagilag nem támogatott gyerekből, meg céltalan egyetemistából indultam, mostanra egészen jól állok.

Használható tuddásom van, élelmes, szorgalmas vagyok, így hacsak nem üt be valami akkor azért tisztességesen le tudom élni a kis életem. Valószínúleg soha nem leszek nagy kutya, de legalább van egy átlagosan unalmas és hétköznapi életem.

Párommal közösen vett lakásban élünk kb 1 éve, kapcsolatban már 6 és fél éve vagyunk, gyerek még nincs, szakmámban dolgozom, amit nagyon szeretek, csak sajnos minimálbért kapok érte.

Azt leszámítva, hogy lassan 3 éve, hogy elveszítettem 56 évesen anyukámat 12 évig tartó daganatos betegségben, minden oké az életemben, de ennek ellenére mégse vagyok 100%-ban boldog, mert a gyász beárnyékolja a boldogságomat.

Tervem nem volt, hogy most 29 éves koromra hogyan szeretnék élni.

Van diplomám, dolgozom otthon élek szülőkkel. Párkapcsolat nem jött össze.

25f

F@T@L_3RRORxoo89 már ne is haragudj de te a top 1%-ba tartozol még ha itt szerénykedsz is.

Szerintem az átlag huszonévesnek fingja nincs mit akar. főleg ilyen országba. Nekem mindenki azt mondta régen nem volt ilyen. Nyilván az is túlzás, de akkor a hétköznapi munka is megbecsült volt.

Most meg mindenki top vezető akar lenni, mert a hétköznapi munkát szarba se nézik, sem fizetéssel, se megbecsüléssel. Miért vándorol el innen az összes szaki? Csak a képzetlenek maradnak itt. A felsőoktatás is teljesen színvonaltalan. Volt szerencsém hozzá. Azon kívül hogy kapsz egy papírt amivel kitörölheted, még el is adósodsz ha apuci vagy az állam nem fizeti ki neked.

Hány ismerősöm van aki még mindig szopik a diákhitellel, x év után is.

Persze vannak talpraesettek, szerencsések, jó barátok, jó családi körülmények között. Érdekes mindig ezek hangoztatják, hogy igen is lehet, csak akarni kell, meg nincs ilyen, hogy szerencse.

Egy kivétel van, aki tényleg elhatározta, és a semmiből indult, és nagyon keményen megszenvedett érte, hogy legyen valamilye. De ez is kb a nagyon kisebbség. Nem értem miért az 1%-ot hozzák fel mindenhol példának.

Mint a Youtube-on ezek a motivációs videók, amikből már így is elegem van. Miért nem lesz mindenki akkor márk cukorember? Csináljatok fészbúkot aztán jó lesz nektek.

Na most kb ennyi mára.

3-4 év munkanélküliség után már rá jön az emberre a depresszió. Közbe van egy két ilyen alibi munka, de hosszú távra tényleg nagyon nehéz találni. Max, csak tényleg beajánlanak valahova, ismerősökön keresztül.