Egyetemisták! Ti is híztatok az egyetem alatt? Hogyan tesztek ellene?
Én most kezdem majd az második évemet és nem tudom pontosan, de kb. 10 kilót biztosan híztam eddig (de szerintem akár van az több is). Illetve több barátnőmön és szaktársamon is észrevettem, hogy ők is kigömbölyödtek.Sokkal többet és sokkal vacakabb kajákat eszek, mint korábban és abszolút nem is mozgok semmit, úgyhogy végülis nincsen benne semmi meglepő. Viszont így hirtelen felismerve azért tényleg durva és most szeretnék valamit kezdeni ezzel, mert azért az nagyon nem oké, ha félévről félévre csak hízok és hízok...
Soha nem sportoltam, viszont a gimiben volt heti 5 kötelező tesink és akkor azért egy minimális mozgás megvolt (mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy normális tesi óráink voltak). Azóta viszont semmi és most elkezdtem nézegetni, hogy milyen tesi kurzust tudnék felvenni vagy esetleg mit tudnék sportolni, de ezt is nagy öröm lesz majd összeegyeztetni az óráimmal. A kajálásom mondjuk annyira nem különbözik, mert soha nem reggeliztem (nem tudok reggel enni, mert kihányom és sietek is) és gimiben sem tudtam főtt ételt enni napközben. Most is legkorábban max. 5 körül érek haza (általában viszont később) és olyankor tudok rendes ételt enni először, de addig maradnak a táskában elálló kaják (pl. gyümölcs, szendvics, péksütik). Ami viszont a legnagyobb baj, hogy unalmamban és stresszelve és előkerül a nasi. A vizsgaidőszak, a zh-ra való tanulás és a beadandók írása is mind úgy telik, hogy közben eszek, tulajdonképpen akármit ami a kezembe kerül (legyen az gyümölcs, cukorka, kakaó, csoki, keksz, chips, szotyi bármi) és azt rágcsálom. Szeretem a szakomat és jók a jegyeim is, de tulajdonképpen állandóan idegeskedek, aggódok, stresszelek, sietek, sírok stb., ilyenkor pedig eszek. Ha pedig éppen nincsen semmi feladatom, akkor pedig a nagy semmittevés közepette kezdek el enni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

A koli nekem is berakott.
Volt, hogy végeztem az órákkal, aztán másnap reggelig aludtam :D
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!