Van-e itt valaki olyan, aki nagyon félénk volt, de mára már teljesen megváltozott pozitiv irányba, legyőzte a gátlásait?

Tinédzserként egy szégyenlős nyuszi voltam 6 dioptriás szemüveggel, elöl deszka, hátul léc, nagyon fejletlen és sovány kislány. Sokat csúfoltak. Aztán lett kontaktlencsém, de még vagy 10 évig hurcoltam a tini kori sérüléseimet. Aztán 20 éves korom körül felfigyelt rám néhány srác, majd barátom lett, a munkában is megtaláltam a helyem és egyre nőtt az önbizalmam. De ehhez végigjártam az utat, úgy kezdtem, hogy én nem értek semmihez, semmire nem vagyok alkamas. Az első 2 munkahelyem ismerősön keresztül lett, különben nem tudom mi lett volna, mert nem tudtam eladni magamat, cseppet se voltam talpraesett. Először eladó voltam egy kis boltban, aztán bekerültem egy könyvelőcégbe. Nagyon sokat tanultam és sikerélményeim lettek. Nem volt könnyű az életem, sokat gyászoltam, más lehet, hogy túl se éli azt az időszakot, ami nekem volt 20 éves korom körül. 29 éves koromban voltam először talán viszonzottan szerelmes. A nőiességem ott kicsit helyrejött a fejemben, de aztán ő szépen lerombolta. Mindegy, mert később, ahogy anyává váltam és nőiesebb lett mindenem, akkora sikerem lett a férfinép körében, hogy már kicsit sok is. Mondjuk többre mentem volna ezzel 20 éves koromban, de most már mindegy. Hogy most vagyok először igazán viszonzottan és őrületesen szerelmes, azzal nem megyek már semmire, mert természetesen nem lehet belőle semmi, családosak vagyunk. A munkában egyre feljebb jutok és nagyon sok elismerést kapok. És néha már annyit tudok beszélni, hogy lehet le kéne ragasztani a számat.