Miért nincsenek normális barátaim?

Óóó, hidd el, annyira át tudom érezni, velem is nagyon hasonló a helyzet.

Kissé idősebb vagyok ugyan (25 éves), de nagyon sokszor érzek így a barátaimmal kapcsolatban, és ez évről-évre rosszabb, ahogy egyre jobban felnövünk.

Annyi tervem, programötletem lenne mindig (főleg nyaranta), amit szeretnék velük megvalósítani, de szinte soha semmilyen komolyabb dologban nem tudnak részt venni. Leszámítva a mozizást, arra van egy-két állandó partnerem.

De például egy közös strandolás, bowlingozás, koncertre menés, kiruccanás a Balatonra vagy valami egyéb helyre, már összehozhatatlan, mert az egyiküknek sosincsen ideje, a másiknak sosincs pénze ilyenekre, a harmadik már az első babáját várja a párjával, ezért ők már nem vesznek részt ilyenekben, és így tovább, és így tovább...

Maradnak tehát az iszogatások és a kocsmában ülések, amiket szintén szeretek, ne értsd félre, de ne álljon már meg itt az élet!

Mivel mi már felnőttek vagyunk, ezért tudom, hogy nincs jogom megharagudni rájuk ezekért, hisz felnőttként nehezebb összehozni ilyen komplikáltabb programokat. De akkor is frusztáló, hogy sokadik esztendő telik már el úgy, hogy reménykedek, hogy idén talán össze tudunk hozni végre valami jó kis banzájt, és először mennek mindenkitől az égre-földre ígérgetések, aztán az utolsó pillanatokban mindig mindenki kihátrál a dolgok elől. És az egyetlen dolog ami ténylegesen történik, hogy elszállnak mellettem az évek.

Most is zajlik tőlem pár kilométerre az East Fest fesztivál, de mivel senkit se tudtam beszervezni magam mellé, ezért kénytelen voltam (idén is) lemondani róla, ehelyett egész héten a munkahelyen rohadok. Közben persze a facebook oldalamon minden második bejegyzésben East Festes képeket látok minden ismerősömtől, és ez rohadtul nem segít a hangulatomon.