Élet igaz barátok nélkül? Valaki hasonlóan?

Szia! Ismerős az érzés, sokáig szenvedtem hasonló dolgoktól, míg meg nemmtanultam a következőt:

A csalódás nem más, mint a másokra rávetített kép és a valóság közötti különbség miatti önostorozás.

Igazából a csalódottságot a tudatunk gyártja le azzal, hogy valakit elképzelünk valamilyennek, elvárásokat generálunk vele szemben és ha ő mégsem olyan, mint mi szeretnénk, akkor haragszunk rá. Őrá(!) a saját faśżšágunk miatt.

Hatásos ellenszer, ha megtanulunk szellemileg autonómnak lenni. Társas, falkalények vagyunk, ez igaz, ám autonóm lelkek. Mit is értek ezalatt? Hogy nem vagyok függő. Nem teszem mások kezébe az önértékelésemet, azt a tudatot, hogy én ki vagyok. Nagyon fura hogy mennyi ember él így, hogy aszerint pozicionálja önmagát, hogy mások szeretik-e, foglalkoznak-e vele stb. Ezek persze, pozitív dolgok és helyük van az életben, de túlértékelni nem szabad őket. Ne csak attól érezzük magunkat jól vagy valakinek, hogy mások milyen visszajelzéseket adnak nekünk. A jól létünk kulcsát ne adjuk másik emberek vagy külső körülmények kezébe.

Ha fejleszted az önszeretetet öntiszteletet, onnantól nem érzed oxigén szintű szükségét, hogy legyen körülötted valaki és egyidejűleg be is vonzhatsz minőségibb kapcsolatokat, de ne válj függőjükké.

Rokoni kapcsolataiddal minden rendben? Tanulsz vagy dolgozol jelenleg?

Próbálj meg valamilyen jótékonysági célkitűzést megvalósítani (tele az internet ötletekkel.)

Válogass kedvedre az önkéntes munkalehetőségek közül! (Hátha valamelyik megtetszik és PÁLYAORIENTÁCIÓ lesz a vége...)

Könyvtárak, Szakkönyvtárak, Művelődési Házak.

Közművelődési Szakemberek nagyon sokat tudnak segíteni - hidd el nyugodtan! :)

Lassan itt az ősz, kezdődnek az legújabb oktatási évfolyamok/tanfolyamok.

Én is ilyeneken, illetve hasonlókon mentem át... :-(

Megoldás lehet, ha pl. valakivel kialakul egy barátság (úgy érzed), akkor egy ideig személyes dolgokról nem beszélsz, megismered a másik embert.

Bár garanciának ez sem garancia semmire, én azt gondoltam sok év után, hogy megismertem valakit, utána 10 éves barátság után mástól kellett megtudnom: "ő már eltávolodott tőlem" ami azzal járt, hogy a legpletykásabb, legrosszindulatúbb embernek elkezdte mondani a rólam megtudott bizalmas dolgokat.

Szerintem egyfajta határvonalat érdemes húzni egy jó ideig: kivel mit osztasz meg.

Beszélni az embernek problémáiról megkönnyebbülés, de ha a másik fél bizalmával visszaél, az nagyon, nagyon fájdalmas.

Ráadásul olyan közösségben vagyok ahol "szegről-végről" ismeri egyik ember a másikat, sok a pletykaterjesztő meg akik imádnak mások életével foglalkozni.

Nem is értem miért, ott van a sok bulvár-oldal, a sorozatok, de sajnos élőben vezetik le. :-(

Nekem is nehéz elfelejteni, hogy évekig segítettem valakinek (igaz azt meg is köszönte, hogy segítségem nélkül nem igazán tudta volna elvégezni az adott iskolát), de mikor én kértem segítséget akkor a "nem érek rá csá", a "nem vagyok én mindenható hogy segítsek" volt a válasz.

Anyagilag is károsított meg olyan, aki a "barátomnak" mondta magát, nagyon nehéz elfelejteni az ilyeneket.

Lehet, hogy mivel félünk az ilyen emberektől, valamiféle bizonytalanság miatt pont ezeket vonzzuk be.

Én is csak a páromat tudom mondani olyannak, aki igaz barátom is egyben.

Barátsághoz több kell, minthogy csak együtt járjatok valahová. Kell valami, ami jobban összeköt.

Fiatalon volt pár ember akiket barátnak hittem, de csalódtam bennük. Irigyek lettek rám amiért ők csak botladoztak egyik szar kapcsolatból a másikba, ment mindig a szappanoperás dráma, én viszont viszonylag hamar megtaláltam a párom, majd miután közülünk először (és azóta is csak én) férjhez is mentem 7 éve, jól ki is közösítettek emiatt. Már az esküvőre se jöttek el. Osztották a nem létező észt, hogy 2-3 év múlva úgyis elválunk és hasonló szövegek...Ők találkozgattak, engem kihagytak. Úgy voltam vele, hogy ilyen emberekre nincs szükségem. Kitöröltem őket az életemből.

Idővel rájöttem, hogy nekem nincs is igényem barátokra, mindig szerettem egyedül lenni, csinálni a saját kis dolgaimat, és így jó nekem, a nagy társaságot kifejezetten nem is szeretem,nem érzem jól magam. Van pár haver, neten megismert-főleg lányokból álló könyvklub. Velük évente 1-2x összefutok és jó is, de nekem ennyi elég. Szerintem már nem is tudnék megbízni senkiben.

Nem igénylem a barátokat. Vagy ha úgy tetszik-csak egy van, a férjem a legjobb barátom is amellett, hogy életem szerelme.:) Vele bármiról el lehet beszélgetni, sokat nevetünk, imádjuk egymást! 32/N