Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Ez milyen "barátság"?

Ez milyen "barátság"?

Figyelt kérdés

Tudom millió ilyen és hasonló kérdés terjed itt, vagy az interneten, de gondoltam kikérem a véleményeteket, hátha valaki járt hasonló cipőben és tud egy kis "vigaszt" nyújtani.


Na tehát kezdem az elején, még középiskolai éveim alatt együtt buszoztam egy lánnyal, nagyon jó barátnők lettünk igen rövid idő alatt, sokszor szó volt róla mennyire jól megértjük a másikat, legjobb barátként tekintünk a másikra stb. Én 3 évvel vagyok idősebb nála, elkerültem egyetemre, egy másik városba, de ennek ellenére igyekeztem tartani vele a kapcsolatot akár neten, akár telefonon, olykor- olykor személyesen, többnyire "ápoltuk" a barátságot. Én túlestem egy nagyon rossz és fájdalmas párkapcsolaton, amiben tényleg sokat segített, hogy elmesélhettem neki mindent, meghallgatott stb. Közben neki is volt barátja elég régóta, ám az sem volt egy fényes kapcsolat, szeretett félrelépni a barátja, ami köztudott volt, úgyhogy minden gondjukról tudtam. Ami nem baj, hiszen a barátok bajban is barátok... Kb 1,5 évvel ezelőtt vagy kicsit több egyszer csak megláttam az interneten, hogy kapcsolatban van mással, meg voltam lepődve, nem mesélt nekem semmit. Szintén akkor lett barátom nekem is, ennek ellenére én nem akartam megszakítani a barátságot, mivel olyan embernek tartom magam, aki a szerelem mellett is igényli a barátait. Ám ő nem. Egyre kevesebbet beszéltünk, ha igen, akkor én kerestem. Őt hamar eljegyezték, terhes lett és nem is olyan régen férjhez ment, ám a lagziba minket elfelejtettek meghívni, noha a barátomat is ismeri.


Nem tudom megfogalmazni, de rettentően bánt, hogy kb. 18 éves koromtól ismerem (most vagyok 23), legjobb barátnők voltunk és most, amikor öröm éri, jól megy neki, én nem kellek. Ne értsétek félre, nem vagyok irigy vagy rosszmájú, de rosszul esik ez az egész.


Volt valaki hasonló cipőben? És köszi, hogy elolvastátok idáig!!! :)


2018. jún. 9. 23:41
 1/4 anonim ***** válasza:

Sajnos volt.Két ilyen személyt is megtudnék említeni.Akik egymással még régebb óta barátkoztak, ebből kifolyólag ők talán jobban jóban is voltak.Az egyikük férjnél van és néhány évig ne lehetett gyeremekük.Mindig arról beszélt,hogy neki ez milyen rossz,meg a házasságában lévő nehézségekről is sokat beszélt,mert egy elég szekálódó férje van.Két évvel a megismerkedésünk után megszületett az első gyermekük.Na most ez a személy nevezzük "barátnőnek" nem hívott meg a gyermek keresztelőjére,a másik lányt meghívta,ő volt a keresztnya.Utána rákövetkező évben meglett a másik gyermek is,akkor se lettem meghívva a keresztelőre.Babalátogatóba voltam mindkét kisgyermek esetében.Ha a kereszetlőre nem is hívott meg legalább másnap egy kávéra elhívhatott volna.Nem azért,mert annyira a kávé,torta hiányzott, hanem tiszteletből ha már olyan sokszor hangoztatta a nagy barátságot, meg hogy milyen jó, hogy vagyunk neki,hálás érte.Csak tettekkel ezt nem bizonyította.A születésnapomon is sokszor nem köszöntött.Meg amikor elmentem az övére,szabadkozott,hogy a kisfia beletenyerelt a süteménybe ezért nem tud megkinálni,meg hétvégére tervez összejövetelt,de azt nem mondta,hogy arra menjek el.Másokhoz eljárt,meg elhívta őket,ezt biztosan tudom.Sok ilyen és más eset volt, hosszú lenne részletezni.Mostmár teljesen ignorálom,úgy viselkedek vele mint egy ismerőssel,mint egy távoli ismerőssel.Eleinte kapadozott volna a kapcsolatunk után,írt néhányszor,volt amikor finom manipulációval próbálta elérni,hogy találkozzunk.Neki valójában nem én hanem a beszélgetések hiányoztak.Általában ő mondta a magáét engem csak felületesen hallgatott meg.

A másik személy esetében is a tisztelethiányt sérelmezem.Ott is lejátszódtak ezek a születésnapos dolgok.Az is lehet ezt ők ketten megbeszélték egymással,hogy így vislekednek és szándékosan csinálták.Ő is szeret jelentkezni amikor gond van,szokott hívni egyébként is,de amikor nekem van problémám akkor mintha elhatárolódna.Pl.múltkor beteg voltam és összefutottunk,beszéltünk,tudta,hogy gond van,de ezzel kapcsolatban nem jelentkezett.Volt az öccsének az esküvője,engem oda nem hívott meg, az előbb említett személyt meghívta.Ezek szerint nem vagyunk egyenértékű barátok.

2018. jún. 10. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Én szintén 23 vagyok, 4 évig volt egy legjobb barátnőm, de amint pasija lett, minden idejét vele kezdte tölteni. Előlem is titkolta hónapokig (legalábbis próbálta), hogy jár valakivel. Mi ugyanúgy egyre kevesebbet beszéltünk, mindig én kerestem, majd miután én nem írtam neki, megszakadt a kapcsolat. Nekem is nagyon rosszul esett, hogy amint párkapcsolata lett, én már nem kellettem. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább kiderült, neki semmit nem jelentett a kapcsolatunk, és többé nem pazarlom az időmet rá.
2018. jún. 10. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Én rosszabb helyzetben voltam. Jól jött ez a kérdés, most kiírom magamból én is a sérelmet.

A gyerekkori barátnőmmel jártam így. Első osztályos korunktól ismerjük egymást és barátnők is voltunk. Középiskolában is ugyanúgy barátnők maradtunk. Aztán mikor elkerült másik iskolába, teljesen elhidegült. Mi közel is lakunk egymáshoz, csak pár utcányira. Már akkor kezdett bántani a dolog, hogy most azért mert nem egy helyre járunk, már el kell felejteni? Próbáltam vele tartani a kapcsolatot, írtam neki vagy elhívtam. Lerázott. Én meg nem vagyok az a könyörgős fajta. Annyiban hagytam. Utána véletlenül találkoztunk. A megbeszélt találkozók sose jöttek össze. Megtudtam, hogy van barátja. Én is ismerem. Megint felvette velem a kapcsolatot. Gondoltam, hogy esküvő lesz. Azt hittem azért jelentkezik, mert meg akar hívni. Ismét eltűnt. Már csak az esküvő hírét hallottam, de nem tőle. Eszébe se volt meghívni. Egy másik barátnőnktől hallottam, akivel hasonlóan bánt. Őt legalább a házasságkötő terembe meghívta. Nem ment el, mert rosszul esik neki is ez. Akkor mit mondjak én? Én voltam a gyerekkori barátnője. Hogy tudott elfelejteni? Már nem tudom meg...

2018. jún. 10. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Hmmm, megértelek titeket és átérzem! :( :)

De legalább mindannyian tanultunk belőle sajnos, hogy ilyen emberekkel kár barátkozni, és hogy mindig is lesznek ilyenek... :S

2018. jún. 10. 20:44

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!