Miért mindig az ilyen emberek találnak meg, miért ilyenek a "barátaim"?

Nem sok barátom van, elég visszahúzódó vagyok, viszont nem hagyom magam.

Van pár barátom, akiket már jó ideje ismerek, de egyben hasonlítanak, hogy vagy irigyek rám, vagy versenyezni akarnak velem.

Ezt minden nagyképűség nélkül mondom. Nincs irigylésre méltó életem, sőt, meglehetősen nehéz, mégis próbálom a legjobbat kihozni belőle. Ha próbálok előre jutni, próbálnak visszahúzni.

Egyedül nevelem a gyerekem, iszonyú nehéz. Egyik barátnő sincs ilyen helyzetben, tehát abszolút nem érzik át, milyen ez.

Úgy gondolom a barátoknak motiválni, segíteni kéne egymást, nem visszahúzniuk.

Azért nagyjából leírom mire kell gondolni.

Pl.

Akarok venni egy nagyobb értékű dolgot, azzal kapcsolatban, amit szeretek csinálni. A barátnőm, nem szereti azt csinálni, de mégis vesz (hitelből), hogy neki legyen az amit én szeretnék. (Ezt egyébként rendszeresen eljátssza mindennel, amit kiejtek a számon, új ágy, új telefon, új diéta, stb stb )

A másik.

Gyere ide, gyere oda, menjünk ide, jöttök, van kedved?

Ha nemet mondok napokig nem beszélünk, mert megsértődünk, ám ha én hívom nem ér rá. Ha felajánlok egy másik időpontot, biztos benne, hogy ne fog ráérni, de állítja, hogy nem sértődött be (pedig de, egész nap otthon ül) .

Elvárná, hogy kisgyerekkel órákat utazzak hozzá, ő viszont nem teszi meg ezt fordított esetben.

Csak ilyen emberek vesznek körül.

Ha az elején jól ki is jövünk, mindig ez a vége, féltékenység, irigység. Nem örülnek a sikereimnek, a boldogságomnak, tőlem pedig elvárják.

Sok ilyen embert építettem már le, de most maradjak teljesen egyedül barátok nélkül? Senkivel nem beszélni, senkivel nem találkozni? Mit tennétek?

Próbáltam már velük beszélni erről, hogy zavar, de hiszti a vége.

Most megpróbálom minél felszínesebbé tenni a kapcsolatot, mert ez nem mehet így tovább. Vélemények?